Feküdtél már úgy a (F)földön, egy kutya mellett, hogy mancsai a válladon nyugszanak,pofija szemben a Te arcoddal, s léteteket nem köti össze más, csak egy piros festéktől ittas, újnak csengő padló, s  a kézzel fogható nyugalom?

Ebben volt részem ma este. Ebben is.

De minek mesélem? Láttad. Láttad, ahogy két féle lény azonosul pillanatokra.

Érezted, ahogy két lélek válik eggyé.

S kezedben tartottad azt a nyugalmat, ami áradt belőlünk.

A "gyermekedből", s abból az emberből, akit úgy csiszolsz, mintha a sajátod lenne.

Igen, a két kezedben.

A Te két kezedben volt.

A Te két kezedben nyert értelmet leginkább.

Szeretet. Szavak nélküli, csendes szeretet.

Ugye, hogy mennyi mindent tudnak az állatok? Mennyi mindent tudnak, amit az emberek aligha érezhetnek, tudhatnak be magukénak?

Szeretet.

Hány féle létezik?

Ezer.

Élet hány féle létezik?

Millió.

Kutya.

Hány féle létezik?

Tízmillió.

Fordítva kéne lennie. Tízmillió nagyság rendekben mozgó Szeretet.

Millió féle Élet.

Ezer féle kutya.

Talán ilyen sorrendű számok mellett egyszerűbb volna létezni.

De mindegy is.

Csoda. Ezen szó lebeg szemeim előtt.

Néhány másodperc. A jó dolgok ugye, hogy ennyinek tűnnek?!

De mégis. Óráknak festettek. Napokká értek.

S mi volt az Origó? A Szeretet.

A Szeretet, amely ad. A Szeretet, amely feltőlt. A Szeretet, mely ma este játékba fulladt.

A Szeretet, melyről, ha beszélni tudna, Sipi-Soma is mesélne.

Sipi?

Soma?!

Mindegy is.

Egy emberek által érzéketlennek titulált, örömszerző eszköz.

Pedig ha beszélni tudna! Mennyi mindent mesélne el.

Nem sajnálna rá heteket, az emberiséggel ellentétben.

Nem nézne fel kérdőn, hogy helyes amit mondtam?

Az Emberekkel ellentétben.

S nem ítélne meg egy-egy játékot gyermetegnek.

A csupa-csupa Fölnőttel ellentétben.

A Kutya, a Csoda Kutya itt fekszik a lábamnál.

Pajtása kint rohangál, egy másik világ, egy másik érzés, egy másik illat áradat rengetegében.

S Ő? Ő itt fekszik, mellettem. Szuszog.

Ugyan azt a Békét, biztonságot, Szeretet, Oda adást nyújtva, mint amit alig egy órája tudhatok magaménak.

Talán álmodik is.

Lenézek.

Nyelve még mindig olyan bohókásan lóg ki szájából,mint Nálad. A foltos földön fekve.  Alvásnak azt a pózt választotta, mely leginkább hasonlít az enyémre:

Hason, elülső mancsai a feje mellett.

A lábai? A lábai néhol megmoccanak.

Rohangálást színlelve.

Eszembe jut a kis tér, amely mellett elhaladtunk ma este.

Eszembe ötlik a rohangálás, mely kettőnk között folyt.

S eszembe jut az a lehengerlő Szabadság, mely ott, minket össze kötött.

Emlékszel?

Futottam. Futott a Kutya is.

Megálltunk. Vissza néztünk. Egyszerre.

Tudasítottuk magunkban, hogy ott van az a nem Fölnőtt ember, aki mellett nem érhet minket baj.

S utána?

Szabadon rohantunk tovább...

S Te? Te utánunk tipegtél, magas sarkú, felnőttekre való csizmában, s messze nem Főlnött lélekkel.