"Magány mint barát...

Szeretem a Magányt,de a magány is engem:

Megsímogat, mikor forr fel a vérem,

csak, hogy tudjam: A csillagok lerúghatatlanok.

Mikor más könnyes szemmel látna, Ő

sötétbe borít, láthatatlaná tesz:

Ne látszodjon az évek aszalta női test,

mert: A vég a kezdet. S a magány?

Az élet húsba tört tejfoga.

Amint kel a Hold,s a Nap főnixként elég,

bátran vág be Magam elé:

Békés álmot kívánva deresedő fejemnek.

Hogy másnap új erőre kapva szolgáljon hűen,

velem együtt, ezreket.

Tehát a magány? Kétségekbe búrkolt,

legöntörvényűbb barátom.

Aki nem gyötör, csak mellém áll,

ha szükséges.."