Mert olyan "fölnőttek"...

"Vigyázz magadra, Kölyök. Ő is ezt kérné Tőled." -Így köszönt el tőlem az a bácsi, akihez együtt mentünk le mindig, legalábbis az utóbbi időben.

Meghatottak a szavai, hiába vártam a kapun való kisétálást oly nagyon már.

Veled voltam lennt Nála. Először. És nem utoljára. Az asszimilálódni szót általa, és általad tanultam meg.

Megtanultam asszimilálódni. Elvonatkoztatni szagoktól, rendetlenségtől, kosztól. Az embert, az emberséget előtérbe helyezni.

Eddig is ment, de nem ennyire mély vízben.

Tudod, néhány napja, mikor fát kellett volna neki behordanunk, könnyelműen mondtam, hogy nem megyek le Veled. Majd holnap. Holnap is van nap. Te talán tudtad, hogy mit hoz a holnap. Én még csak nem is sejtettem. 

Az aznap döbbenetet hozott. Keserű könnyeket - a részemről-, haragot, sértettséget, és végül búcsút. 

A másnap józanodást, kételyt, kérdéseket hozott. És a zord valóságot. Hogy hiába várlak - nem jössz. Hiába kereslek- nem talállak. Hiába ragaszkodom Hozzád -nem jelent semmit Neked. 

 Pali bácsi a bolt fele indult el ma, mikor találkoztam Vele. Lassabban haladt, mint valaha. Komoly fájdalmai vannak mára. A szokásos szívességre akart megkérni minket. Vegyünk Neki két darab "két dekás körtét", két doboz cigarettát, és málna szörpöt. 

Mondtam neki, hogy rendben, nemsokára lennt vagyok nála, megveszem amit kért.

Elindult haza felé, csoszogva. Csak bámultam utána. Majd hirtelen megtorpant. Megfordult, a szemembe nézett, és megkérdezte: "Kölyök, a Dóri hol van? Miatta vagy ilyen. Tudom. Baj van?..."  

A földre pillantottam, egy gyors felelettel közöltem,hogy majd elmondom, és elindultam vásárolni.

A boltba bekanyarodva oldalra sandítottam utoljára. Láttam, ahogy megcsóválja a fejét, és ismét elindul.

A közértben kifakadtam. "Mit mondok majd Neki, hova lettél? Miért nem vagy itt, mit mondjak?! " 

"Mit mondok Neki majd lennt, miért egyedül megyek le?"  "Mit mondok majd Neki, hol van a harmadik utasunk, a Pamacs?" "Egyáltalán...Mi folyik itt, Anya...Mi?..."

A kiszolgálóhölgy csak nézett, kétségbeesésem, szomorúságom tükröződött a tekintetében.

A pénztárhoz léptem, levettem a polcról, amit lekellett, kikértem a két doboz cigit, és távoztam.

Mire leértem Hozzá, tisztult az agyam. A kavargó, kócos gondolatokat csokorba tudtam szedni.

Benéztem a kapun. Fürkésztem a házat. A kezembe adott koszos, öreg fekete mintás táskát. Lehunytam a szemem, vissza utaztam napokat az időben. Bele gondoltam, milyen volt ide még Veled, Veletek együtt lejönni. A Te kezedben volt az a zacskó, ami ma az enyémben van. Az én kezemben az örökmozgó kutyád póráza, minden vadságával benne. A végén Pamacs, igyekezvén elrántani engem. Pamacs, aki most otthon van. Otthon van, de Nélküled már.

Vettem egy nagy levegőt. A fekete garbóm nyakát a szám elé húztam- ahogy Te szoktad. És beléptem. Az émelyítő szag,furcsa módon, jól esett. Óvatosan húztam le a szám-orrom elől a védelmet, de amint megtettem, ráébredtem, hogy jól esik, most jól.

Egy aprócska darab abból, amit annyira szerettem. Egy aprócska darab abból, amit biztonságnak éreztem. Egy apró érintés attól az időtől, amit Veled töltöttem.

A kanapén ücsörögve találtam rá idős barátunkra.

Ennyit kérdezett csak: "Kicsike, a Nagyot hol hagytad?"

Mondtam Neki, hogy elmentél. Elutaztál. Azzal az emberrel, akit napokkal azelött még Pali bácsinak is mocskoltál.

 Válasza a megszokott stílusában jött:

"Hogyha ennyire hülye, akkor hagyjad. Eddig félt Tőle, most meg vele megy? Erre inkább nem mondok semmit. Inkább bontsd fel Nekem a pálinkát."

Igyekezett témát terelni. De láthatta rajtam a nyugtalanságot, mert percekre rá a tekintetembe fúrta a tekintetét, és ennyit mondott:

"Kölyök, elhiszem, hogy fáj a lelked. Látom rajtad. Nagyon fontos volt Neked. De majd lesz valahogy. Inkább igyál, az talán segít."

Meglepett az embersége. Te tudod a legjobban, hogy mit gondolnak Róla sokan. Hogy egy boldogtalan, házsártos, rossz öreg ember, aki csak bántani tudja embertársait. És lám-lám. Mégis... Mégis van lelke. Soha nem volt lánya. Soha nem volt unokája. Talán ezért az érdes vígasztaló szavak. Mégis. Ezek a vígasztaló szavak estek a legjobban.

Eddig könny vissza fojtva csináltam végig. Most kirobbanhatott belőlemnden érzés. A kanapéján ülve, a kezeimbe temetve zokoghattam.Végre. Felszínre törhetett az, ami egészen addig a percig nem. Hiába teltek el napok. Hallgatnom kellett.

"Tudod Pali bácsi. Tsé után most Anya is?..." "Vagyis... Anya után a Dóri is?..." "Vagyis nem tudom... Anya után Anya?..." "Nem értheted...De tudom,hogy érted..."

Végig simította a hátam, és ennyit mondott: "A szeretet nem válogat, Kicsi. És mindig győz..."

Amint letöröltem a könnyeimet, kifújtam a zsebkendőmbe az orromat, (abba, amit elötted választottam ki, Tőle kaptam.) megfogtam az ott felejtett poharunkat, töltöttem bele málnát, az öreg unszolására egy kis pálinkát is, és megittam.

A kezembe nyomott egy kulcsot, és közölte, hogy most menjek, induljak el. Kapjam össze magam, de holnap szívesen vár. Már csengetnem sem kell, szabad a bejárásom.

És hétfőn elintézzük a bevásárlást, és behordjuk a fát.

Bolintottam, és elindultam. Az ajtóból még vissza szóltam Neki, ahogy te szoktál mindig:

"Pali bácsi, töröld meg az orrod." Majd elsuhantam. Még hallottam ahogy utánam kiabál: "A szemtelenséged Tőle örökölted.."

A furcsa az volt, hogy nem vágytam a friss levegő érintésére. Nem vágytam kiérni azon az ajtón, ahol annyiszor mentünk már be- Együtt. Te, Pamacs, és én.

Megálltam a kapu elött, és neki álltam tűnődni. Az öreg szavain, a mi barátságunkon, azon a furcsa kapcson, amit a többiek csak "Köldökzsinornak" hívnak.

Nem tudom mennyit időzhettem a kapuja elött állva, gondolkodva. Pillanatok alatt vissza rántott a valóságba egy hang. Az öreg, házsártos, de szerethető ember hangja:

"Vigyázz magadra, Kölyök. Ő is ezt kérné Tőled."

Igen. Talán tényleg így van.

De örülnék, ha ezt egyszer majd személyesen mondanád el nekem Te.

Hogy vigyázzak magamra.

Négy napja kérted Tőlem ezt. Vajon mikor kéred majd újra?

Sokszor kérted már. Tudom. Megígértem, tudom. Mindig. De nem tartottam be.

De most megígérem, hogy tartom majd. Csak kérjél meg rá. Kérhess meg rá... Újra.

Ahogy eddig mindig.

.....