Egy apro cipocske.
Kicsi, huszonnegy koruli. Maximum huszonotos.
Feher szinu, markajabol itelve jo minosegu.
Puma.
A tulajdonosa egy 2 es fel eves Magyar szarmazasu kisfiu.
Kismacko... En szolitom kismackonak, az eredeti nevenek nincs jelentosege.
Hiszen igy ismertek meg altalam.
Amint elhagyja ez a szo a szamat, a megszokott hangsullyal, mindenki tudja, hogy kit keresek:
Egy kicsi gyereket, akivel tulon tul mely erzelmi szalak kotnek ossze.
Alig egy honapja ismertem meg, igen, itt kinnt Kolnben.
Masodpercek alatt bontotta felem a felepitett falakat, keretozott fel az olembe, szorongatta a kezemet az o merhetetlenul pici kezeivel.
Addig fajultak a dolgok, hogyha sirva fakad, mert netan elbotlik a sajat labaiban, utanam uvolt, nem az anyja utan.
Ha valakivel lenni akar, ha biztonsagot akar, netan torodest csak, akkor en vagyok az, akit megtalal.
Megtalal, mert megkeres.
Furcsa, milyen mely tud lenni az egyik ember erzelme a masik irant.
S meg furcsabb, hogy egy kis ember, mennyivel tobbet, tisztabbat, jobbat tud adni a felnott emberek nagy tobbsegenel.
Igen, nagy feladat ha feleloseggel tartozol a masik ember irant.
Nagyon nagy feladat.
De nem lehetetlen. Nem csoda. Az emberek nagy tobbsege feleloseggel tartozik egy masik irant.
Ahogy, amig en vagyok Kismackoval, addig en felelek erte.
A testi-lelki epsegeert egyben.
Bevallom, boldogga tesz, amikor meglatom.
Ket hete elutaztak.
Terveik szerint eloszor Munchenbe mentek volna, par napra, majd honapokra Olaszorszagba.
Nem tudtam elkoszonni tole, igy eltettem egy szep emlekkent a lelkemben.
Igen, egy ujabb kep felakasztva a Mult falara.
Magam is meglepodtem, amikor meglattam oket napok mulva ujra a sator helyunkon.
Eloszor az anyjat pillantottam meg, majd az apjat.
Majd vegul a kettojuk kozott allo apro Csodat.
Aki ram nezett.
Nem hitt a szemenek.
Ram nezett megegyszer.
Elmosolyodott.
S villam gyorsasaggal, kitart karokkal elkezdett rohanni felem.
Csak futott, futott.
S en guggolva, kitart karokkal vartam.
Mint a bomba, ugy csapodott nekem, majdnem felboritva engem, s csak olelt, olelt, olelt.
S hangosan kacagva sikongatott neha egyet, hogy " Itt a Nikiiiiii. Nikiiiiii. Bojdod vadok."
Raneztem, nem szoltam, konnyek csillogtak a szememben .
Meg nem felfogva, hogy ott van O, O aki nekem annyit jelent.
Aki mindenkinel kozelebb kerult hozzam, itt kinnt.
Majd raneztem, s megkerdeztem tole:
"Hat ismet boldogga teszel, Kismacko?"
O csak bologatott, s ossze nevettunk.
Nekem O a minden itt.
A Tobbiek?
A tobbiek csak vannak.
Miert?
Mert olyan folnottek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.