Fülemben zene szól.
Leona Lewis: Run....
Segít írni. Adni. Alkotni. S hinni, hinni, hinni továbbra is.
Sok minden történt velem, körülöttem.
Bennem...
Most kezdeném egy sms-sel,ami néhány perce érkezett meg. Hozzám. Régóta vágytam rá. Régóta vártam rá, attól függetlenül,hogy ez a kezdődő barátságom több mint egy éve, saját hibámon kivül borult fel. Legalábbis nagyjából.
Tény, rosszul reagálok le helyzeteket, főleg olyan helyzeteket,amikor mások,vagy saját becsületem forog kockán. Nehezen viselem el az igazságtalanságot. Nehezen tudok mit kezdeni a kimondott ,hazug szavakkal. Főleg,ha átlátok a szitán.
Már pedig általában átlátok a szitán.
Ha nem is mondok semmit, ha hallgatok is, mélyen, magamban, általában akkor is tudom ki,mikor és miért mondott,vagy nem mondott igazat.
Adottság. Talán. Megérzések. Amikor a lélek felülkerekedik a kézzel fogható tényeken.
Idővel,ha sok idővel is, mindig kiderül,hogy igazam van-volt. Magyarán: Jól itélek meg helyzeteket, embereket, tetteteket, már az elején.
Most sem történt máshogy.
Egy ocsmány ügyben kimondtam a gondolataimat. Véleményemet. Azt, amit és ahogy láttam...
Fél méterre álltam Tőlük... Én csillapítottam még azt, aki kiborult... Aki agresszívan neki támadt a barátnőjének, majd a fellépésemre megtört...
Gondolom a hideg lépcsőház fala, a pólóján átérezhető égés, ahogy toltam felfelé az érdes falon, meghozta a gyümölcsét.
Meglepődtem. Talán saját magamon leginkább. Valahogy ösztönösen cselekszem ilyenkor. Nem gondolkodva.
A barátságom az eset másnapján elgyengült,majd főnix madár módjára elégett.
Harag. Düh. Igazságtalanság. Ez volt az a három szó,ami eszembe ötlött akkor.
Egy hazugságon dőlt minden. Tudtam,hogy igazam van. Nagyon jól tudtam. Még a rendőrség is bele lett vonva, félre lett vezetve. Úgy,hogy tudtam: Egy zsák hazugság az egész.
Mindegy, mára mindegy. De..Ahogy mindig is, elkell telnie ahhoz elég időnek, hogy ráébredjenek: Igazat mondtam. Igazat írtam. És szóltam,szóltam,szóltam...
Ma én törtem meg a jeget. Talán maradt valami parázs a Barátság nevezte főnix madár hamvaiból,mert újra lángra lobbani látszik, de mostmár... Mintha, mintha... Mintha újra formálódna belőle valami...
Elporladt. Elégett... És most mintha újra születni látszana.
Elég volt ma egy lélegzetvételnyi fújás..
Ami egyA4-es lapból,és néhány rávetett betűből állt.
A magam dacos, kicsit zavaros módján,de elnézést kértem. Azért is,amit nem követtem el.
A válasz megjött: Tudják,hogy nem hibáztam... Most már nagyon jól tudják. Csak bátorság kellett volna nyitniuk megint...
Mindenesetre napok múlva leülünk. Beszélgetni. Úgy,mint régen.
Nem tudom mit mondok majd. Neki. Nem tudom. Barátság volt egyáltalán? Vagy lehet az?
Elképzelhető,hogy nem mondok majd semmit. Csak ölelem...Ölelem...Ölelem...
Úgy, hogy könnyek folynak majd az arcomon. Ha szabad utat nyernek...
És megköszönöm majd, hogy rájött: Igazam van... És megbocsájtott azért,mert nem jól tálaltam. Jól? Nem megfelelően...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.