Mit mondanál, ha újra látnál? Elsimitanád züllött hajzuhatagom csabzott szemem világa elől, hogy láthasd,láthassam,láthassuk, ki lett Véred erejéből?
Leültetnél egy gesztenye barna hangú, hirtelen haragú, gyöngyözött székre, akkor is , ha Neked másodpercek millióit kéne állnod emberi testnek nem nevezhető,köves lényem mellett?
Ha netán a külön töltött, csonkán leélt évek sebző hatására könnycseppeim virág mintát égetnek az alattuk lakozó, szilárd talaj erezetébe, mondd, újra rakatnád a nedves parkettát?
S Anya, ha vissza kivánkoznék öled biztonságot jelentő, puha melegébe, nem többre: egy vértől csatakos pillanatra, megéreznéd a soha ki nem teljesedett, fejlődésben alul maradt, minket az évek dacára is összekötő köldökzsinor mi voltát?
Engednéd, hogy egy pillanatra az legyek, akinek lennem kell?
-A nem elég fölnőtt gyermeked.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.