Mert olyan "fölnőttek"...

Úgy látszik, ez az a Nap, amikor semmi, és senki nem érdekel.

Úgy látszik, ez az a Nap, amikor mai szóval élve: Antiszociális vagyok.

Úgy látszik, ez az a Nap, amikor nem vagyok hajlandó engedni a dacomból, a sebzettségemből, az emberek iránt érzett negatív érzésekből.

Úgy látszik, hogy ez az a Nap, amikor zárok a nagybetűs Világ felé.

Enyhül bennem az indulat, ha arra gondolok, egy kis Szigeten vagyok, amelynek neve a Béke-Sziget.

Enyhül bennem az indulat, ha arra gondolok, egy kis Szigeten vagyok, amelyen még emberi láb nem járt, amihez emberi kéz még nem ért, az én végtagjaimon kívül.

Enyhül bennem az indulat, ha arra gondolok, egy kis Szigeten vagyok, egyedül, csendesen.

Egy olyan Szigeten, melyet, ha csak rövid időre is, de magaménak tudhatok be.

A forró homokban ülve, egy aprócska Pálmafának támasztva a hátamat, épp hogy csak "létezem."

Szárnyalnak tova a gondolataim:

Már látom a kék eget, melyet a  lemenő Nap törékeny, ragyogó sugara színez ki, festményeket is meghazudtoló szépségűre.

Érzem arcomon a hűvös, lágy szellő símogatását, mely elviselhetővé teszi azt a Tüzes, apró burkot, amiben olyan önfeledten létezem most.

Kezeim között érzem a papírt, a tollat, mely mindig gyógyírként szolgál a nehéz időkben.

A zavargó tenger hullámai a mezítelen lábaimat nyaldossák.

Önzetlenül, szeretve, órákig símogatnak.

Mellettem, jobb oldalon, egy üveg hideg víz, bal oldalamon egy fényképezőgép, mellyel megörökíthetem azt a sok, mások számára lényegtelen,számunkra meg talán a friss levegőt jelentő, apró mozzanatot, ami egy Élet úton elkísérhet.

Egy arra repülő,a Tenger felett szabadon létező madár képét, egy szél fújta pálmafa levelet, egy földre hullott, megrepedt kókuszdió valós létezését.

Megörökíteném Neked mind. 

Egytől egyig.

Hogy csodálhasd Te is.

Érezhesd Te is.

Utána mit csinálnék? Hm.

Keresnék egy Szigetet Neked is. Egy ilyen kis Szigetet.

Egy olyan Kincses Szigetet, mint amilyen az enyém.

S ha távcsövem megtalálta a legszebbet, a legjobbat, legotthonosabbat, legszabadabbat, a mellettem heverő papírra ráírnám:

"Felnőtteknek belépni Szigorúan Tilos."

Keresnék egy botot, ráerősíteném, kitűzném büszkén.

S megvárnám, amíg oda érsz, őrizve, féltve azt a helyet, amin most Rajtad kivül nem lennék képes osztozni senkivel sem.

Vagy ha igen, az az ember lenne, akitől ezer és ezer kilóméter választ el, az az ember lenne, aki ha messziről is, mindig igyekezett fogni a kezeimet, az az ember lenne, aki anya helyett Anya volt, az az ember lenne, akiről rendszerint hallgatok: A Nővérem.

Az a csodálatos Nő, aki több mint két évtizeddel idősebb nálam.

Az a Csodálatos Nő, akitől már kisgyerekként is megtanultam önzetlenül Szeretni.

Akitől megtanultam Felnézni. Csodálni. Tisztelni. S aki miatt mai napig is gyermeki kíváncsisággal nézek a világra.

Talán itt jön szóba ismét a bizalom.

És a, most annyira áhított  ,biztonság érzet.

Igen:

Neked tartanám fennt, Te Csodálatos, nem fölnőtt ember...!

 S Neki tartanám fennt , Neki, ennek a csodálatos nem fölnőtt embernek...!

Szép Napot.

Zsebelefánt :)