Szeretet...Szerelem? Holmi ragaszkodás? Kihívás?...
Nem tudom.
Olyan érzésem van, mintha fordított világban élnék.
Mikor a halak ülnek a csónakokban, emberek lélegeznek kopoltyúval a vízben, s napocskák között úszkál a Felhő.
Valahol úgy érzem: Helytelen, amit érzek.
Helytelen? Nem. Kesze- kusza.
Csodálatos napokat adott. Ő. Akiről szó van.
Régi, mégis új ismerettség a miénk. Régi, mert évekre vissza menőleg van közös múltunk, de új: Mert nem ilyen formában.
Ahogy mondják: Élet veszi el, adja vissza az embereket, kapcsolatokat, barátságokat, mindent.
Hát, most tapasztalom. Érzem, tudom.
Legalábbis kezdem megtanulni ezen leckét.
Megtanulni, látni. Érezni.
Zavaros folyó... Erős érzelmekkel benne.
Zavaros ég... Azt mondják: Szürke felhőkkel benne.
Zavaros lét... De...Elvileg csodálatosan élhető.
Egyet tudok: Ha akkor is hiányzik majd, mikor mellette lehetek megint, akkor tudom: Ez nem Kihívás, és talán nem csak Szeretet már...
A két napja rakott Tarot lapok óvnának: Én szenvedek majd ettől. Akárhogy is lesz, nem lesz jó. Nekem nem...
De dacolok, mégis dacolok...
Hm...De amint tisztul a dac, józan ész lép a helyére, vissza térek erre még.
Addig örzöm az együtt töltött pillanatokat. Örzöm a képeket, amik erőt adnak.
Mert... Mert álmodni jó. Élni még jobb.
Kettőt együtt? Maga a csoda....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.