Mert olyan "fölnőttek"...

Nem véletlenül adom e cimet a mai irományomnak.

Naná, hogy Hisztigép!

Mi más is lehetne, növő foggal az ember fia, borja?

Hallomásból tudtam már, hogy a bölcsességfog kinövése fájdalommal jár, de hát, Istenem.

Az elsőt nem éreztem, a másodikat kicsit, a harmadik kifelé nőtt, kiszakitva a számat, amely pokoli fájdalommal jár, de az ügyes doktor bácsi percek alatt megszabaditott a kinzó fájdalomtól.

Egy fogó. Egy huzás. Egy fertötlenités. Egy mosoly, hogy "Ügyes voltál, kicsilány!", aztán még egy érzéstelenitő injekció, és néhány öltés.

Hát igen, csupán ennyire szakitotta át a fogam a számat.

Mindez lassan 5 hónapja.

Akkor azt hittem, hogy milyen jó nekem, túl vagyok rajta, nincs több gond többé.

Igen, utólag nézve elszámoltam magam.

Hiszen egy meg egy az kettő, meg még egy, az csak három. CSAK három.

Te jóég, akkor egy még mindig vissza van, ténylegesen.

Hát, az elfelejtett utolsó bölcsesség fog most feszit.

Kiakaródzik jönni.

Két álmatlan éjszakát okozott, egy akaratlan diétát, ugyanis enni nem nagyon tudok igy, egy kaotikus tegnap délutánt, egy rossz gyógyszer bevételt, melytől sorozatba hánytam órákig, s végül, a kimerültség, fájdalom,és talán némi önsajnálat miatt megkaptam a "A hisztigép" jelzőt.

Tény, hogyha valami fáj, az nekem általában nagyon fáj.

Nem, nem is nagyon fáj. Pokolian fáj.

Ez egy kábé fél éve felvett divik, magam sem értem, miért. Vagy csak eltünt a fájdalom küszöböm.

Tegnap este késöig lébecoltam faháznál, volt ott egy két ember, aki miatt megérte, a többiekkel meg csak egyszerüen nem foglalkoztam.

És este hangzott el ez a mondat: "Kicsilány, talán jobb is, hogy nem indultál el Athénba, most mihez kezdenétek? Ott ülnél két FÖLNŐTT emberrel, akiket nem érdekelné, hogy tüzel a homlokod, bedagadt picit az arcod, akiket nem érdekelne az, hogy neked most mennyire is fáj. Nincsenek véletlenek. A következő lehetőségig van még két hét, addigra ez meg itthon helyre jön. (két hét múlva indul újra a kamionsofőr útra, Athén felé. A Nagy betüs, álmokkal teli Athén felé. -a szerk.)

És tényleg! Belegondolva, milyen irdatlan jó, hogy két nappal ezelőtt éjszaka, hajnali három körül nem riadtam fel arra, hogy nekem mennem kell, elkell indulnom az ismeretlen felé, a kalandvágy, s a szabadság vágyam miatt!

Kész szerencse, hogy egy ismerősnél kötöttem ki, aki mellett nyugodtan átaludhattam az éjszakát. Legalábbis egy részét, ugyanis 4től ébren voltam, fájlaltam az inyemet.

S onnantól nincs megállj.

Az alvás uton-ut félen megy, kihasználva azon perceket, amikor nem fáj annyira, megpróbálok mosolyogva csevegni arra érdemes, ill. nem érdemes emberekkel.

És várom az orvost, mint a Messiást!

4re megyek fel.

Én, akiről köztudott, hogy retteg a fogorvostól, most nagyon várom.

Hiszen megszüntetheti a fájdalmakat.

D.-val beszélgettem este, -a leendő Athéni út erejéig kénytelen vagyok fegyelmezni magam, s jóban lenni vele, mielött meggondolná magát, és itthon hagyna-, tehát, nála folytattak a diszkurzust, miután kellőképpen átfagytunk kinnt a Kisboltnál.

Az Ő orvosához megyek ma, alig másfél óra múlva, természetesen-vele.

A kanapéján ülve elaludtam mellette, a fáradtság, a gyógyszerek, s a sirás okozta kimerülés miatt.

Hagyta, hagy aludjak, addig, amig lehet. Hiszen tudta, hogy hosszú-hosszú órák óta, ott, akkor, álmomban nem fájt semmim, nem folytak a könnyeim, nem voltam Hisztigép, csak egy elfáradt ember. Ember? Talán gyerek.

Valamikor kettő körül éjszaka ébredtem arra, hogy simogatja csurom vizes homlokomat, s mondogatja hogy : "Kincsem, nagyon forró a homlokod.Meg tiszta viz vagy. Ne adjak váltó ruhát? Nem vagy lázas, Niki?"

Aztán hátradőlt, s vissza aludt, látva, hogy reagálni sincs erőm.

Erőm, meg idöm.

Hiszen pillanatok alatt vissza utaztam Álomországba, azon belül is Görög tájakra.

Aztán négytől újra ébren voltam, fél-ébren.

Éreztem, ahogy zúg, zakatol a fejem, betakarva vacogok, hol fázva, hol nem, hol eltörő, hol egyben lévő mécsessel , de léteztem.

De ez mind nem számitott, hiszen ott volt egy ember, akihez odabújhattam, tudhattam, hogy ha nagyon kiéleződik a helyzet, akkor sem lehet bajom.

Betegen elviselhetetlennek tartom magam.

Hisztis vagyok,bújós, nyafogok, vagy épp hallgatásba burkolózva folynak a könnyeim.

S természetesen semmi nem tettszik.

Se az, amit más csinál, se az, amit én.

De...

Betegen jobban megbizom az emberekben.

Naivitás- felső fokon.

Nem számit, hogy fölnőtt, vagy sem.

A lényeg, hogy tudjam, ott van...

Érezzem.

Aztán eltelik egy nap. Két nap. Három nap.

És újra épül a fal. Körülöttem. A világ körül.

Újra kiépül a határ gyermekek, s fölnőttek között.

Most?

Most lázasan, fájó pofival nem megy.

Majd.

Majd egészségesen, kialudva, fájdalom mentes testben talán.

Addig mindenki fölnőtt.

De mégsem az senki.

Mindegy.

Én tudom ki vagyok , ez a lényeg:

-A Hisztigép.