Mert olyan "fölnőttek"...

Végre, békében.

Ma, bár volt némi csúszás, de megjártam a fogorvost.

Kettőre mentünk, a doktor úr tanácsára vissza mentünk 3-ra.

Izgultam? Nagyon!

Bár, a kialvatlanságtól bágyadt voltam, arra a rövidke időre energikusnak éreztem magam.

Olyannak, aki mindenre képes. Aki semmitől sem fél. Aki nem ismeri a fájdalom szót.

Kivéve természetesen, ha a fogorvosról van szó.

Mintha nekünk, embereknek, benne lenne a génjeinkben egy program, melynek neve: "RAF". (rettegj a fogorvostól.)

Akaratlanul is félsz tőle, spanolod magad. Miközben lehet, hogy nem is fog fájni, amit csinál.

Van akinek nem fáj.

Én ma a kellemetlen részéböl kaptam, bár, ha olyan annyira mazohista lennék, mint amennyire mondják, akkor kéjes vigyorral a fejemen élveztem volna azt, amit okozott az orvos:

Pokoli fájdalmat.

Ehelyett, merő bizalommal, összeszedve magam betettem a lábam a rendelőbe, eröltetett mosollyal az arcomon, s majdnem sirva jöttem ki.

A fránya fognövés, főleg, ha az inyed bedagad, begyullad, ahogy a doktor bácsi megfogalmazta: "Uh, ez nagyon csúnya."

Hogy mit csinált velem? Hát, nem tudom, hogy lehetne leginkább leirni gaz tettét.

Fogott egy fém, hosszú nyelü valamit, s megemelte a begyulladt, leváló félben lévő iny -részemet.

Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag szájzárat kaptam, s örülök ha az ujjam belefér a számba:) Nem , hogy egy igazi doktor bácsi hatalmas, igazi keze!

Fájdalom, feszülés, két kézzel kapaszkodás a karfába.

S végül elrántottam a fejemet.

"Niki, maradj egy helyben. Megkell csinálnom."

Szólt az aszisztensnőneknek, hogy hozzon egy gyógyszerrel átitatott géz csikot.

Pillanatok múlva megjött az aszisztensnő, oda adta a doktor úrnak a látszólag ártalmatlan géz darabkát, s távozott.

Kis méretü négyszöget formált egy csipesszel az anyagból, megfogta, s kérte, hogy ismételten nyissam ki a számat.

Az előzőből okulva, most óvatosabban, félve nyitottam nagyra a számat.

Belenyúlt.

Éreztem a vér izét a számban.

A fogam, s az inyem közé gyömöszölte be a géz csikot.

Óráknak tünt.

Se érzéstelenités, se kegyelem.

Az ember lánya reflexből elkapja a fejét, ha valami nagyon kellemetlen, hát ezt tettem én is.

A harmadik  "fej elrántás" után, elérve azt, hogy a doktor úr dolgozhasson végre újra, az aszisztensnő meg fogta a fejemet, s szoritotta a szék támlához.

Szédelegve mentem ki a rendelőből, számban erős gyógyszer iz, lüktető jobb oldallal, elfáradva, ám annál nagyobb büszkeséggel, hogy hiába a fájdalom, én bizony nem sirtam!

Az más téma, hogy 10 percre rá a busz megállóban hajszál hijja volt a sirásnak.

Mint egy háborúból haza érő, éppen, hogy életben lévő hős, úgy szedegettem a lábaimat.

Egyiket a másik után.

A Feketepillangó meg jött mellettem.

Mondta, hogy ügyes vagyok. Megdicsért! Te jó ég!

Tény, hozzá füzte, hogy a doktor bácsit sajnálja, amiért olyan páciense akadt, mint én, de akkor is büszke volt rám.

A Kisboltnál betoltam egy Cataflamot, kakaóval.

Csodálatos. 7 órakkor kezdtem el érezni a hatását.

Addig csak fájtam. Majd fájtam. Majd egyre jobban fájtam.

Mindesetre a büvös kakaó segitett.

Segitett semlegesiteni a RAF (rettegj a fogorvostól) nevü programot bennem, enyhitette a fájdalmamat, újra biztonságban éreztem magam.

S elnyomta az amugy sem érezhetö gyógyszer izét.

Mostanra elzsibbadtam annyira, hogy ehessek valamit.

MOndjuk egy sandwichet. Vagy... Vagy egy nagy tál krumplipürét. Ami a kedvenc kosztom, s amit tavaly két hónapon keresztül ettem.

Reggelire. Ebédre. S késő éjjel, vacsora cimen.

Bátran állitom, hogyha annyi pénzt megspóroltam volna, amennyit én krumplira, vajra, tejre, vagy lustábbik napokon krumplipüréporra költöttem, akkor most álmaim motorján ülhetnék, s szelhetném a levegő atomjait.

Harley Davidson.

Bár, félő, hogyha volna egy ilyenem, nem azt mondanák, hogy milyen gyorsan száguldok vele az aszfalton, hanem megkérdeznék: "Te, ez nem száll túl alacsonyan?!"

Hiszen a rakétáknak az ürben a helye...

Megvárok egy emailt, és útra kelek. 

Ámbár, legszivesebben itthon maradnék.

Itthon, ülnék a gép fölött, később olvasnék.

De hát igértem valamit.

Tehát: Mennem kell.

Még röviden, az indulás elött:

Elkezdtem ma beszélgetni egy emberrel.Beszélgetni? Levelezni. 

Nagyon értékesnek tünik, bár alig váltottunk pár "szót".

Hiába a 31-32 éve, nem fölnőtt.

Tudom, érzem, hogy nem az.

 Alig várom a következő irományát.

S alig várom, hogy adhassak neki abból, aki én vagyok mint ember.

Első soraiból kivéve sok mindent lát hasonlóan, mint én.

Veled együtt Ő is egy, még megmaradt, Angyal, ebben a Lucifer nevelte társadalomban.

Majd kiderül. Vagy beborul.

Mindenesetre én bizom.

Bizom most, önfeledten.

Akaratlanul is talán, de sok mindent megtanitottál nekem, Te, Te nem fölnőtt ember.

Remélem egy napon elmesélhetem neki majd, hogy milyen Örangyalom is van nekem.

S remélem, hogy megérti majd, hogy mitől lesz valaki fölnőtt.

Nem, nem felnőtt.

Fölnőtt.

"Szeretleknagyon:)"