Hogy miért ezen cimet adtam irásomnak, nem tudom.
Tényleg nem tudom.
A gép előtt ülve, belefáradva, belefásulva az elmúlt néhány napba, semmi másra nem vágyom, mint egy jókora tányér "Alvásra".
Sötét felhők az égen, reszkető fák, a széken a felpróbálásra váró, néhány órája vásárolt, általam "tengerész polónak" elnevezett ruha nemü, mellettem a csonkig égett cigi, 100 százalékos Happy Day narancslé (bár, rühellem a narancsot.) , s agyamban, lelkemben kósza gondolatok hada.
Szempilláim ragadnak lefelé, könyörögnek az elmúlt néhány napban elmaradt alvás után, torkomban még mindig tüskés gombóc, agyamban ür.
A dvd bekapcsolva, benne egy újonnan vásárolt film, barátosném a széken, mellette az a doboz, melybe pillanatokkal ezelőt vizelt bele a macska, senki nem tudja, hogy miért.
A telefonom...A telefonom non-stop cseng, tölteni is alig gyözöm.
Hívások, sms-ek hada.
Hát nem értik, hogy ma, most, ebben a pillanatban szándékosan nem akaródzom mindenképpen kapcsolatba keveredni a külvilággal?!
Nem, nem értik.
Miért is értenék? Nem dolguk.
Agyamban ismétlődnek a mondatok, néhány másodperces fáziskéséssel.
"-Nem kiadó, a 14-08as szoba nem kiadó."
Szorgalmasan nézem a filmet.
Bár, gözöm nincs, hogy miről szól.
Mennyi idő alatt írtam le az elmúlt néhány mondatot?
Vagy fél órámba biztos, hogy telt.
Nevetséges. Hát, ilyen az, amikor történések hada szívja le az energiádat.
Tudjátok mit szeretnék most?
Egy kád vizet. Forró vizet. Mellette néhány pislákoló gyertyát, egy füstölőt,mondjuk fahéjasat, vagy frissitő menthát, egy Sunrise koktélt, olyat, amilyet néhány napja ittam egy Trocadero nevezetü szórakozóhelyen,s egy bomba jó könyvet.
Talán egy krimit.
Agatha Christie... Mindenkinek ismerős lehet a neve.
Hm, vagy mégsem krimit.
Egy kedves, barátságos tinikönyvet.
Mondjuk, "Bradley, az osztály réme"
Szomorú néhol a könyv, egy vadóc kisfiőról szól. Akit megszelidit egy tanár.
Nagy harcok árán.
Aztán , amikor minden rendben lenni látszik, akkor sétál ki az életéből.
Akkor, mikor biztos benne, hogy Bradley már egyedül is boldogul.
Amikor nem áll már bukásra, amikor devianciája miatt nem lóg ki az osztálytársai közül, amikor hajlandó normálisan enni és viselkedni a vacsora mellett, stb.
Nehezen, de sikerül neki.
Megcsinálja, végül már-már szárnyal.
A mentora nélkül.
Magamra ismerek a történetben, talán ezért élem én meg szomorúan.
De azok a jó könyvek, amelyek sejtekig hatolnak.
Azok, melyek szórakoztatnak,
(itt csörgött a telefonom.... Fáradt voltam? Már nem vagyok...)
Hogy miért nem? Felhívtak. Egy kedves ismerősőm édesanyja, nevezzük Pötyi néninek, elhunyt. Ma.
Elég.
Sok.
Több.
Több annál, mint amit eltudok viselni. Sokkal több.
Elég.
Tragédia. Még egy.
A három nap után.
Elfáradtam. Túlon túl.
De semmi baj, holnap minden más lesz.
Most a könnyeimmel küzdök.
Nem is tudom, mi kavar fel jobban? Az, hogy bünöző él a családban? Egy elveszett, rossz indulatú, ártatlannak látszó, ám annál elszántabb ember? Vagy az, hogy pont olyantól sikerült ellopnia a telefont, akit ismerek,lassan 5 éve? Vagy az, hogy én rohangáltam ki a lelkemet azért, hogy a becsületért mindent megtéve vissza szerezzem a készüléket, a külön eladott aksit, kifizessem a SIM kártya árát, melyet darabokra csonkitott? Vagy az, hogy szembe nézzek a szüleivel, hogy "tessék... vissza szereztem nagy harcok árán, csak emberségből, bár nem az én saram? Messze nem... " Vagy az, ahogy végig néztem, ahogy örökbefogadóanyám a földet pásztázva szégyenkezik az általa nevelt ember miatt? Esetlegazzal nem tudok megbékélni, hogy ezen kvül is ezermás lett meglovasitva, amelyet én hozok helyre? Mert nem hagyhatom, hogy a hatvanon túli nevelőanyám igya a levét? Vagy az, hogy elveszitettem egy általam nagyon jól ismert, szeretett embert ma? (két hét alatt kettőt...)
Most elindulok.
Vár a világ.
Vár egy ember, akivel rendeznem kell a soraimat.
Még ez is.
Elfáradtam.
Higyjetek Nekem.
Keresztanya, lábnyomok? Te látod Őket?
Kisérik utamat? Mégha nem is érzem?!
Vagy a szemerkélő esőcseppek elmosták, hatalmukkal vissza élve?
Mondd, súgd meg, kérlek, most, most az egyszer újra, hogy Megtudom csinálni.
És, hogy holnap a Nappal együtt fogok ragyogni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.