Csodalatos.
Itt ulok a Gulliverben, alig van het ora.
Autoban aludtunk,legalabb nem volt hideg.
Es valamenyire kipihentem magam.
A Tegnap utan.
Email valtasok csaladunk tagjaival, mondhatni, nem egyszeru.
Privat emailben erkezett kommentek a Blogomat illetoen.
Szinten nem egyszeru.
Vegul: Orak hosszas herce-hurca, mert Alex, akirol hallhattatok mar: Eltunt.
Megijedtunk.
Szobrozasban allapodtunk meg, s segitsegbe: Hogy abba hagyhassa az ivaszatot.
Megbeszeltuk, hogy 12kor talalkozunk a satrazos helyen, hiszen velem egyutt O sem aludt tul sokat aznap ejjel. Nem aludt sokat, es amit aludt, azt nem pihenteto alvasnak nevezik.
Nem volt ott.
A cuccaink sem.
Pedig megigerte.
Jezusom! Eladta volna a 600 euros maszkot? Amely a szobrozashoz kell? S elutazott belole?
Vagy a kezpenz 20 eurobol elment pialni, s eszmeletlenul fekszik valamelyik bokor toveben?!
Nem, nem lehet. Megigerte.
A tobbiek agyaban szulettek a tortenetek, en csak remeltem.
Erzelmileg kotodom Alexhez, amolyan langolas.
Itt kinnt egy parkent ismernek minket.
13 ora. 14.
Mar 16... Es meg mindig nem jutottunk elore. Borzaszto.
Elmentem kiszelloztetni a fejemet, szuksegem volt egy kis maganyra.
Kozben talalkoztam az egyik itteni Hos segitommel, a Bahnhoffs-Mission szerves tagjaval: Andreval.
Kozolte, hogy meg van haza fele az utam. A Jegyem. A jegyem ara.
Hetfon, kedden mehetek.
Megfordult velem a vilag. Merhetetlenul orultem neki.
Szabadsag.
Haza.
Otthon.
"Minden." Boldogan ujsagoltam barataimnak, hogy nemsokara otthon ebredhetek. Par nap.
S megigertem annak az embernek, aki a legtobbet tette itt ertem, hogy vele toltom el az utolso napomat itt, hetfon.
Mozi, etterem, vasarolgatas, mindent O all.
Az utolso napomat felejthetetlenne akarja tenni.
Az elmult hat het kuzdelmei utan.
Mosolyogtam, s nevetett velem a vilag.
Akkor, abban a percben.
Aztan valami megvaltozott.
En haza megyek. En biztonsagban leszek. Nekem jo lesz.
De...
Mi lesz azzal az emberrel , akivel kijottem?
Mi lesz vele?
Hagyjam itt? Nem ezt igertem. A csaladjanak. Kozos ismeroseinknek. Sajat magamnak.
Nem, nem hagyhatom itt.
Tudom, hogy nem.
Gyozkodnek, otthonrol, a csaladom, barataim, ismeroseim, az itt szerzett kozos es egyeni ismeroseink is, hogy menjek, hagyjam itt.
Sokan azzal ervelnek, latva az elmult hat hetunket pontosan, hogy nem erdemli meg, hogy egyutt menjunk haza.
Es, hogy ideje elnem a sajat eletemet.
Sokan kernek arra, hogy forditsak neki hatat, egy eletre.
Mert nem erdemel meg engem.
Kicsit sem.
S nem tesz mast velem, mint formal a sajat kepere.
Bevallom, nem egy olyan este volt, mikor a sator helyunkon addig osztottak engem, mig el nem tort a mecses.
"Ha megegyszer meglatlak vele, Niki, tobbet nem beszelek veled. Barat az ilyen?! Szerinted jelentesz neki valamit? Akkor fogsz, ha az O elkepzelesei szerint formalhat, jatszhat veled. stb"
Es nem en korombeliek.
Hanem sokat latott, sokat megelt idosebb emberek is.
Elhiszem, hogy segiteni akarnak.
Koszonom mindenkinek, hogy tenni akarnak ertem.
Elhiszem, hogy feltesbol megy az egesz.
Nem bantani akarnak, csak megovni a tovabbi serulesektol.
Tudom. Erzem.
De megtudom tenni azt, hogy itt hagyom? Meg? Meg?!
Keresztanya, Te mindent tudsz rolam. Minden percemrol.
Amit otthon toltottem el, s amit itt.
Te is arra kersz, hogy menjek haza.
Szeretsz, tudom.
Es akkor is szeretsz majd, ha rosszul dontok.
Ahogy mindig is szerettel.
Olyannak, amilyen vagyok.
Sebezheto, igazi "kis hulye" neha.
Nehol meg ezer eveket megelt emberkent tunok fel.
Te. Te. Te mit csinalnal?
Tudom. te haza mennel.
Ha lehetne, mar ma.
Nem. Nem haza mennel.
Ki sem jottel volna.
Ahogy nem akartal kiengedni sem.
Jogosan.
Mikor irtad, hogy duhos vagy ram, amiert kijottem, mert nagy butasag igy ki a nagyvilagba, hatarozatlan idore, majdnem egyedul, elfogadtam.
Elfogadtam, mert tudtam, hogy igazad van.
Ahogy nagyon jol tudtam, hogy nem hiaba mondtad azt, amit.
tenyleg tudtad, hogy mi lesz.
Valahol belul en is tudtam, higyj nekem.
De. Nem tudtam volna egyedul kiengedni. Nem ment volna.
Ha ilyen, ha itt vagyok, milyen lenne, ha nem lennek itt?! Nem akarok belegondolni.
Tudtam, hogy valamennyire fekezhetem.
Egy ideig. A meddiggel nem szamoltam.
S azzal nem, hogy a fekbol kitorve, ez es igy lesz.
Vagy csak remeltem, hogy valami valtozik. Benne.
Nem szamoltam ilyen erossegu foldrengessel.
Megkerdezted, hogy tudom-e, hogy mit vallalltam? hetekkel ezelott.
Azt mondtam, hogy igen.
De valojaban nem. Nem tudtam. Fogalmam sem volt arrol, hogy igy alakul minden.
Szamitottam rosszra, s nemi csuszasra a haza erkezessel.
De nem ennyi rosszra, ennyi konnyre, ennyi cserben hagyasra, hazugsagra, es nem plusz hat hetre...
Miert nem volt egy het eleg itt?
Ezen tunodom.
Mennyivel jobb itt, mint otthon?
Semennyivel.
Otthon mindig otthon lesz.
S itt kinnt idegenben?
Tegnap talalkoztam egy kozos ismosunkkel.
"Kicsilany, a Dori itt akar meghalni. Nem akar tobbet haza menni. S a szeszbe meg belepusztul nemsokara. Megmarad itt k~~~-nak."
Ti nem erzitek ezeknek a sulyat!
Nekem mondjak. En hallgatom. En orjongok. En torok-zuzok utana.
Tegnap en basztam le egy bal egyenest ennek az ismerosnek, hogy nem beszelhet igy rola. Sott, a szajara se vegye a nevet.
Nem teheti meg.
Tudjatok, nem tudok neha mit mondani. Nem tudok neha mit irni.
Vannak helyzetek, erzesek, amikre nincs eleg szo. nem is lesz talan, soha.
Ez ilyen.
Tudom, hogy mit csinal. Latom. Elem. Szivom magamba, megha csak messzirol is.
Tudom.
Es a szomoru az, hogyha szova teszem neki, akkor tagad.
Vagy kiborul, hogy igazsagtalanul vadoljak ezzel.
Tagadni konnyu?
Vagy fel elismerni?
Esetleg O maga sem tudja, hogy mit csinal?
Elgondolkodtato.
Lesz idom elgondolkodni rajta, hiszen megyek Alexet latogatni.
Igen, mint kiderult, korhazban van.
Hasnyal mirigy gyulladas.
Infuzio. Gyogyszerek. Ultrahangok. S ledugott csovek a torkan.
Nem, nem adta el a maszkot.
Nem pialt be, s esett ossze az egyik bokorba.
Nekem volt igazam: Rosszul lett.
Kiderul ma, hogy megkell-e muteni, vagy sem.
Szeretne, hogy bemenjek, sokat jelentene neki, tudom.Tegnap este mar voltam nala.
Nagyon elfaradtam, mire megtalaltuk.
Foss faradtan,merhetetlen ehseggel, de bementem hozza.
Nevettunk, amennyire ment, beszelgettunk. Kezzel labbal, mindenhogy.
Majd bucsu csok a szajara, s a szajabol logo csovekre, s irany az agy.
Agy?
Halozsak.
Mint irtam mar: Autoban aludtunk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.