Megcsinaltam.
Megcsinaltuk.
Meg mindig Kolnben, persze, ahogy lehetett ra szamitani: Kulon-kulon utakat jarunk.
O eli a sajat kis vilagat, amibe neha napjan beleferek, s en elem a sajat vilagomat, a 21 eveseket, ami nem szol masrol egyenlore, mint talalni egy olyan embert, akiben megbizhatok, aki vigyaz ram, ebben a nem eppen veszelytelen vilagban.
Ugyanis: Koln igenis veszelyes.
Nagyon sok szepet lattam, eltem meg itt kinnt, de kaptam a mocsokbol is, jocskan.
Mara alig varom, hogy veget erjen ez az egy hetesre tervezett, tobb mint ot hetesre nyult utazas.
Kijottunk.
Utolso pillanatban eldontve azt, hogy egyutt csinaljuk meg.
Egy Gulliver nevezetu, utcan eloket, hontalanokat, szegyeneket segito helyrol gepelem most ezen sorokat.
Konnyek kozott mosolyogva.
Az asztalnal varnak barataimma lett emberek, beszelgetnek.
S en? En megprobalom most roviden elmondani , hogy hogy vagyok.
Hogy vagyunk.
Szeprol kene meselnem, de most nem megy.
Akivel kontaktot tartottam innen kinntrol, az tudja, hogy miert nem.
De talan hetek mulva eszembe jutnak majd a Rajna parton eltoltott, atsatorozott nappalok, ejszakak, a BMX vilagbajnoksag vege, amiert kijottunk valojaban, a sok-sok segito ember, az eltoltott orak a Dom elott, hidegben, szelben, esoben, forrosagban, izzadsagban.
Talan majd a lakasokrol is meselek, amelykben meghuzhattuk magunkat, napokra, nehol hetekre.
Tudjatok, ketten jottunk.
S remelem egyedul megyek haza.
Itt kinnt megtanultam, hogy szeretni, ragaszkodni, fuggni, egy toled joval idosebb embertol milyen.
S milyen elveszni pont ezen idosebb ember miatt.
Percekre. Orakra. Napokra. Hetekre.
Megtanultam, hogy bizni nem mindenkiben szabad, megtanultam azt is, hogy a ver nem vallik vizze.
Ahogy nem minden arany, ami fenylik.
S megtanultam sajat magam feltalalni magam, megprobalni talpra allni, elfogadni a segitseget.
Mar ezert megerte kijonni. Talan.
A szeretet. A szeretet nem hatartalan.
A szeretetet addig lehet becsulni, mig oszinte, Mig van.
S mig kolcsonos.
Mi is az a szeretet?
Az, amit akkor erzek, mikor a Domba besetalok, s gyertyat gyujthatok a szeretteimert, azokert, akik otthon varnak, azokert, akik mar fentrol egyengetik utamat.
Az a pillanatnyi boldogsag, amit egy emlek foszlany okozhat.
Itt kinnt, ugyan az zajlik mint otthon.
Csak sokkal durvabb verzioban.
Veresebb jatszma. Sebzobb.
Sokkal igazabb.
Itt kinnt, magam vagyok.
Otthon nem.
Otthon nincs akkora jelentosege annak,ha ejjel maszkalok a varosban, ha valakit keresek, ha szomoru vagyok, mert biztosan tudhatom, hogy allnak mellettem.
Itt kinnt? Itt kinnt egeszen mas.
Itt kinnt banthatnak, ahogy bantottak is. Itt kinnt kereshettem, hiaba. Itt kinnt?
Itt kinnt nagyon ritka az, ha melled allnak.
Tudom, hogy otthon varnak.
Tudom, hogy mar jo ideje otthon lenne a helyem.
Tudom mara, hogy nem szabadott volna kijonnom, ilyen esznelkul, 21 evesekhez melto lazzal bennem.
S tudom, hogy nem szabadott volna biznom.
Koln, 2009, augusztus.
Angyal
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.