Mert olyan "fölnőttek"...

Ez a cim talalo. Talan.

Ez a cim valaszt ad mindenre.

Ha kerdeznel, igy valaszolnek: krizisen innen-tul.

Innen, mert minden langokban korulottem.

S tul, mert tudom, hogy szembe tudok nezni mindennel.

Ha igazan akarok.

Nehez minden lepes.

de a mai nap meghozta az elso diadalt.

A tegnap este ketsegbe fulladt. Szamonkeresbe. Sirasba. -S vegul ivaszatba.

Aztan haza utba. S ismet szamonkeresbe: bekes hangulatuba.

Mikor nem tudod ki mond korulotted igazat, ki van melletted-ellened.

Csak arnyekokat latsz.

Arnyekokat-s nem a Holnapot.

Mikor latod a Holdat. De az eget nem ered el-tekintettel sem.

Ugy, hogy kozben tudod: Muszaj.

A mai nap sikeresnek mondhato: Frank megtette az elso lepest.

Megigertem neki tegnap,hogy kisegitem 10 euroval. "Utolso loves".

Ugy volt, hogy Natasa segit. Vegul en mondtam nemet neki.

Volt ertelme a tegnapi napnak? Az ijedtsegnek? Az elhangzott soroknak? A felelmnek?

A kard nelkuli kuzdelemnek?

Egy reszrol volt: Ma megteve az elso lepes.

Mas reszrol nem: Mert elbizonytalanitott. Nem tudom kiben bizzak. Kiben lehet. Miben higyjek: Tehat hiszek mindenben, s mindenkiben.

Talan a legegyszerubb igy.

Tegnap mondtak egy mondatot keso este:

"Azert vagy kulonleges, mert mindenkinek-mindenkiben hiszel. Nem, nem naivitasrol beszelek. Hanem energikus hitrol. Eselyt adsz masoknak... Ha a vilag el is fordul toluk."

Igy van.

Ma megismertem Frank testveret. Huga van. A negyedik ikszet tapossa, fiatalosan, nagy leptekkel.

Eloszor ereztem eletemben ezt: Eloszor, de teljesen bizok.

Talan, mert ugyan azon celert harcolunk: Megprobalni megmenteni -egy amugy ertekes, de- elcseszett eletet.

O 20 eve nezi, mi tortenik a testverevel.

En egy eve latom, hogy mi tortenik vele.

O tavolrol. En kozelrol.

Ez hozott minket egy szintre.

Ezert ertjuk mind a ketten a helyzet sulyossagat.

Ma feludito, de ijeszto volt Vele egy asztalnal ulni.

Megis, megnyugtato. Tudtam, hogy nincs egyedul. Tudtam, hogy nem vagyok egyedul.

Kaptam egy telefonszamot- vesz esetere, Yvonnetol.

Maris konnyebbnek tunik ezen merfoldes csizma.

Megis, nehezebb: Mert tudom mit jelent igy a kovetkezo par het.

A sulyossagarol fogalmam sincs. Csak erzek valami kozeledo vihart.

De ami a legerosebb bennem: A Kuzdeni vagyas.

Azert, amiert nem tudom,hogy erdemes-e.

Magamon meglepodtem ma, mikor ezt mondtam:

"Senki nem hisz neked mar, Frank. Sokszor mondtad mar, hogy... De mutasd meg Nekunk. Nekik. Hogy: Igenis: megy. Menni fog. Mennie kell. Muszaj. Bizom benned- amig hagyod."

Talan ez az, amiert En tenyleg en vagyok.

A tegnapi felelmem ma vissza csapott- delutan.

Hanytam. Szedultem. Feltem, fajtam.

S rajottem: magamtol is felek. Az eros enemtol.

Attol az enemtol, amit ez az elet forma kivalt belolem.

A felelem tetozodik. Egyikre rakodik a masik. Egyik utan a masik.

Egy. Ketto. Harom. Negy... Nemsokara 100. S all a piramis.

A piramis, ami maga ala temet- ha nem vigyazok.

Udito program megint. Bloggal parhuzamosan megy a facebook.

"Egy kedves ismeretlennel"  beszelgetek.

Erzesek. Eletek. Versek. Szindarabok.

Nehany idezet elszall.

Csodalom: Milyen ember is o valojaban.

Ha melyegrol kene irnom, ot emlitenem, s egy beszelgetest vele.

Ha realizmusrol kene irnom, ot emlitenem. S egy beszelgetest vele.

S talan ha Oszintesegrol kene irnom is ot emlitenem.

Hiaba a szallo hazug szavak korulotte- rola.

Amig a szaj hazudik, s a lelek szarnyal, addig nincs baj.

Embernek ember a farkasa.

S... Embernek ember nem a hitelessege.

Azt hiszem..

Nem tudok mas cimet adni.

Ma nem megy.

Annyi minden tortenik korulottem, annyi minden tortent, nincs eleg szo ra.

Adtak idot, hogy gephez uljek. Fel orat: Egyaltalan akarom?

Az Ouzo ize meg mindig csiklandozza a nyelven...

Muszaj volt egy kortyot kernem, attol az embertol, akitol legjobban felek:

Ma csak O segithet.

Ma csak az Ouzo segithetett.

Beleleptem: Belementem. Egy heroinistaval lakom egyutt.

Minden pillanatban erzem: A szelen van. Minek a szelen? Minden szelen.

Feltem tole. Feltem attol, amit csinal:

De a legjobban attol feltem, mikor bucsut mond.

Ennek az eletnek.

Nem tudom melyik a konnyebb: Hagyni, pusztuljon igy bele, vagy biztatni, hogy feltud allni.

Megtudja csinalni. Ugy, hogy mindannyian tudjuk: 20 evnyi fugges utan belehalhat. Orvosi magyarazatok vannak erre. A szervezete sokkot kap. S vege... Egyszer volt... Hol nem volt.

Talan igaz sem volt?

Holnap megprobalja. Felkeszitett a legrosszabbra, szenvedes. O, mi, mindenki, aki korul veszi.

Lehetoseget kaptam vegig nezni egy heroinista honapjat.

Mikor van fennt, mikor lennt.

Megtudtam, mi tortenik,ha nincs penze szerre. Ha nem biznak benne. Lattam, mikor boldogan, belove, majdnem lefordul a velem szemben ulo szekrol.

De most jobban felek, mint barmikor maskor.

Holnap megprobalja. Orvoshoz megy. Talan azonnal bennt is tartjak.

De kerdem: tenyleg akarja? Vagy ezek is csak ures szavak?!

Hazugsag, mint majdnem minden szo, ami mostansag korulvesz?

Menekves? Egyaltalan van menekves?...

Felek. Fajok. Nem ertek-s ertek.

Ulok. Irok. Konnyek folynak vegig arcomon.

Pedig nem lattak meg sirni. Surun nem.

De most megis: Ijedt vagyok. Felek. A Holnaptol. Bantani fog? Tenyleg akkora ereje van?

nem tudom mi fog tortenni.

Egy valamit erzek: Ero. Es egy hatalmas Muszaj. Muszaj megcsinalnom, mindent tul elek.

Ahogy eddig is. Csak van, mikor nehezebb.

Kicsapodni egy felnott vilagba, s csak megprobalni epnek maradni.

Most volna a legkonnyebb feladni.

Kalapot huzni, s menni. Amerre latok. biztonsagba.

De probalom magyarazni magamnak: Ezert jottem ki.

Irni. Megelni. Ilyen dolgokat.

A kerdes csak ennyi: Birom? megtudom csinalni?

most erzem, hogy a peremen jarkalok.

Nagyot bukhatok.

A film...A film most nem letezik, most nem vagyok benne. Elek. Nincs foszerep, ami az enyem.

Csak a kicsapodo erzelmeket birtoklom. Talan.

Negativ, pozitiv. Mindegy. Letezo.

Reg voltam ennyire zavart.

Tegnap tekertunk egyet, beszelgettunk, baratokkal.

S mikor a korforgas elindult, egy valamin izgultam: ne szabaduljon el a pokol bennem.

Korulottem.

Mikor foggal-lorommel kell megkuzdened az ellen, aki az adott pillanatban vagy.

Nem allhatsz fel, ranthatsz kest, vagy fegyvert.

Nem teheted meg, a legtobb amit tehetsz: Magadat csititani.

A hataraimat ismerem, azt hiszem.

Tegnap be is bizonyosodott.

Turtem. Onmegtartoztatas.

Eletem minden film kockaja lepergett elottem, asztalnal ulve, lagy zenet hallva.

Ismeretlen, ismeros kepek villantak be.

Ismeretlenek: Amelyet a tudatom igyekezett elasni.

S ismeros kepek, amik emlekek. Vagy reszek jelen eletemnek.

Azt hiszem, mara leirtam amit kell.

Felek a holnaptol? Rettegek.

Unokanoveremmel beszelgetek... Facebook rendszer.

Most minden szava udito. S talan ujat tanulok, tanulhatok.

Heroista. Heroinista.

Ni a kulonbseg vajon?

Nem tudom, csak sejtem.

De mindjart megtudom.

....

Ez a nap ez igy telt eddig.

Egy ora mulva, hatkor, talalkozom Natasaval, s remelhetoleg Guntherrel is.

Megegyeztunk egy "Magyaros napban".

Te jo eg...Gulyast fozunk majd. Itt kinnt. Meg paprikas krumplit.

De hat hol a jo magyar paprika itt kinnt?

Meg nem talalkoztam vele. Sehol, eddig.

Pedig lattam mar sok mindent itt, azt hiszem.

A vasarlas Guntherra bizva, fozes Natasara, meg ram.

Jobban hangzana, ha csak ra.

Kivancsi vagyok, a hangulat milyen lesz.

Mindenki feszult, az idegszalak vekony jegen tancolnak.

Az enyemek. Az Ovek. Mindenkie.

Mintha megbolondult volna a vilag.

Mintha kezdene szortirozni: "Aki birja, birja. Aki nem? Annak a jovoben nincs helye a vilagon. Legalabbis ezen a vilagon nincs."

A monitor itt eleg sotet.

A tukrozodo arcomat furkeszem.

Megdicserem a kekes monoklim. Csinos lett. Ugyes kutya ez a Tak. Csak ne volna olyan rohadt nagy!

De talan orulnom kene, hogy nem egy kemenyen beallt ember fejelt meg, hanem csak egy majd 60 kilogrammos kutya.

Aki bivaly eros.

Feher- fekete foltos. Ma megneztem: Nem talaltam arra utalo jelet, hogy bika lehetett az apja. Netan rinocerosz.

De soha nem tudhatom.

Amikor talalkoztam vele, nem jott kozel.

Talan erzi, hogy Szeretem, de tegnap ota felek tole. Nem nagyon. Kicsit. De felek.

Tudom,hogy nem akart bantani, megis ugy sikerult.

Mint amikor 8 eves koromban az iskolai szerelmem nekem csapta a hintat.

Valami meleg folyt le az arcomon.

Mindenki sikitozott korulottem.

A tanarnenim kezen fogott, s elvezetett.

Valaki papirzsepkendot szoritott a homlokomra. Egyet. Otot. Tizet. Mindet at vereztem.

Az unokanoveremeket hivtak fel, hogy baj van.

Megerkeztek: egy szazas csomag zsebkendovel.

Majd be a kocsiba: S irany a legkozelebbi sebeszet.

Ahol nehany kapoccsal helyre hoztak.

Masnap, jo kislanyokhoz melto feher kotessel a fejemen, kivel talalkoztam eloszor?

Vele. A Fiuval. Aki kozeleben szinvaltossa valt az arcom mindig.

Akit megcsokoltam, arcon, egy egesz osztaly elott!

Annyit mondott, hogy nem akarta.

Utana alig szolt hozzam. Minket elvalasztott ez a kis akcio. Baleset. Rosszkor tortent velelten.

De remelem, Tak es koztem nem as meteres urt.

Csak tanulnek meg ujra bizni benne!

Egyaltalan: Lehet ezt tanulni? Vagy jon majd?

Nem tudom. Erdekes kerdes.

Csak irnom kellett rola: megjelent. Nem, nem az altalanos iskolai szerelmem, hanem Tak. Mellem telepedett. A szekem melle. Feje a labamon.

Szomoruan tekint ram.

Azt hiszem, ideje lehajolnom, megsimogatni.

Csak most vigyazok....

Nem hajolok tul kozel.

Kezdhetem a szememnel.... Amit majdnem kikapott egy kutya, egy oraja.

Jatszottunk, lehajoltam hozza-ahogy mindig. Majd feltunt egy masik kutya ,aki elakarta venni a jatek rongyat...

Es az en fejemnek csapodott a feje. A feje, csontja. Fogai.

Ver elapadt. De  kekul. Ugy igazan. Talan lilul is majd.

Azt hiszem, matol kenytelen leszek a szemem koruli karikanak megfeleloen oltozkodni.

Ma barna-lila szereles van rajtam. Holnap valami vagany keket keresek.

Utana remelhetoleg egyre halvanyabba kell oltoznom.

De amig a test faj csak, s latok vele majd ujra, addig nem szamit.

A mai nap utan fene se hitte volna, hogy egy allat sebez meg elobb, nem egy korulottem duhongo ember.

De elcsitult minden.

Korulottem. Bennem lavina keszul zudulni.

Talan leirom. Talan kisirom. De talan csak hagyom , hogy maga ala temessen.Van, amivel kapcsolatban nem lehetek kivulallo. A multam... 

Alig alltam fel az elobb a geptol, keretozhettem vissza.

Elszabadultak az indulatok, mellettem, korulottem.

Bennem nem, mert nem erezni-es egyutt erezni jottem ki, hanem alkotni valamit az utcai eletrol, kurvakrol, drogokrol, alkoholrol.

Helyszin? Gulliver elotti kis ter.

Megjelent az a harom lany, aki a Tamara baratnoje.

S megjelent Cristy, akit a kihallgatas utan kiengedtek vegul.

Talan o tudja a legkevesebbet az egeszrol.

Te jo eg?! Mibe csoppentem bele? Most kezd realizalodni bennem.

Egy pillanatra ketely ebredt bennem: Biztos, hogy errol akarok irni? Biztos, hogy ilyen kozelrol kell szemlelni a cselekmenyt?

Az agyam ordit, hogy maradjak! Mig a lelkem menesre kesztet.

Vegul gyoz az esz erv. Ezek lattan szuletik valami uj.

   Kinnt csoportok. Nehol 5-7 emberbol allnak, nemelyik kisebb- hol nagyobb.

Megjelenik a harom lany, akik ezen lany kozeli ismerosei- bar, senki nem tud semmit a nemreg tortentekrol.

Monica, aki otven koruli, nemreg szabadult az elvonokurarol, sorrel a kezeben dolongel.

Felpillant. Eszre veszi a harom erkezo lanyt.

Torka szakadtabol, allatokhoz melto stilusban kezd uvolteni.

Valamit. Csak nehany szo ertheto. "Te kurva.... Takarodjatok innen... " "Picsa...."

Zavaros a beszed, feszult a hangulat. Senki nem ert semmit, csak beszel. Mondjak, fujjak.

Leulnek a padra a lanyok. Mellejuk ulok.

Kozel ulsz a tuzhoz...- Szolal meg a lelkiismeretem.

A hangulat fokozodik. Monika felenk dulongel. Kicsit ijedt vagyok, de nem szamit.

Muszaj maradnom. Megorokiteni egy "Street life" balhet. S maradni, ha Monika tul kozel megy hozzajuk.

Monika uvoltve kozeleg... Nyala frocsog, kezeben a sokadik kiuritett soros doboz.

Tovabbra is ordit, szajhaz.

Senki nem tudja elmagyarazni neki, hogy ez a harom lany nem az, akit keres. Akire duhos, aki, mint megfogalmazta, elszabaditotta a Poklot.

Frocsog, ordit tova. Repkednek a szebbnel szebb szavak. A fenyegetesek. S a kerelem, hogy menjenek.

A lanyok higgadtak. Monika duhos. Orjong. Egy vadallat. Sebzetten viselkedik, bar nem ot bantottak. Ha bantottak valakit, az nem O.

Ha bantottak... Ha alaptalanok a vadak.

De tovabbra sem kotelessegem eroszak ugyben biraskodni.

Nem tehetem.

A kovetkezo pillanatban egy oriasi pofon csattan el mellettem.

A hangja meg mindig vissza -vissza cseng fuleimben.

A kep kesobb realizalodik.

A hang hamarabb ert celt. Az agyamban. A lelkemben.

Orditas tovabb... Megjelenik ket ficko. Arrebb rangatjak a duhongo orultet.

Az epuletet korul vevo lancban hanyatt esve elborul.

Felsegitik.

A felsegites lendulete felbatoritotta, ujfent.

"Rohadt ribancok, takarodjatok innen!!" Ordit tovabb.

Nem tudom megerteni,hogy viselkedhet egy ember igy. Valahogy nem megy.

Ilyenkor erzodik: Nem ebbe a vilagba vagyok valo. Megis. Erdekes kepekbol tevodik ossze. Erdekes ellentetekbol otvozodo vilag az ovek.

Meg mindig kozel ulok a tuzhoz. A pofont kapott lany es koztem egy ember ul. A mellettem levonek sugdosom oda: "Maradj csendben, ne valaszolj. Talan megnyugszik Moni. Mondd meg Steffinek is..."

De Monika nem csitul. A balhe sem. Ujra es ujra olajat ontenek az egiek a tuzre.

Olajat? Alkoholt. Sokat.

Az elobb csitulni latszo hurrikan ujra erosen forog. Pillanatok mulva Moni ujra mellettunk all.

Ekkor Simone lep ki az ajton.

Megker, hogy alljak fel. Messzebbrol nezzem.

Nemet intek a fejemmel: Maradok. Muszaj. Valami kesztet erre ott belul. Erosen.

Aztan nem szol semmit, felallit.

Fel pillanattal kesobb a mellettem ulo lany kapja a pofont.

Talan nem veletlenul allitottak fel. S talan eppen idejeben.

Friss levego csapja meg a tudatomat. Kicsit messzebbrol lathatok mindent, de ott lehetek. Lathatom. Talan tenyleg nem kell mindig a peremen lepkednem ahhoz, hogy alkothassak.

De megis... Ha nem ultem volna olyan kozel, nem ereztem volna a rezgeseket. Kozelrol. Olyan kozelrol, amilyen kozelrol most erzem.

Valakinek adrenalin: Nekem csak Street-life.

Monikat ujra elhurcoljak, most mar belevalobb emberek.

Most talan tenyleg elcsitulnak a kedelyek.

Az orditas abba marad, mintha elvagtak volna egy filmet.

A hangulat rideg, de mar nem olyan kegyetlenul fajo, mint eddig.

Betessekelik a harom lanyt.

Pillanatok mulva utanuk megyek en is.

Sorra allitanak meg, felfele a lepcson, hogy ez a No maga az ordog.

Sorra mondjak, hogy veszelyes.

Tudom. Ott alltam. Mellettem tortent minden. Mellettem, korulottem. Nem, nem bennem. Mert nem folyhatok bele.

Azt hiszem, eleg volt ennyit latnom a dolgok ezen reszebol.

Talan sok is. Es itt most egy orult volt. Raadasul no.

Mi tortenik ha tobb vesz majd korul? Mi tortenik, ha duhongo ferfiak tarsasagaba cseppenek?

Nehez. Minden helyzet nehez, amit agresszio-duh-sebzettseg szul.

Nekem , kivul allonak nehez.

Hat milyen lehet azoknak, akik ebben mozognak? Evek ota?

Monika prostitualkent dolgozott, az egyik Kolni negyedben.

Volt narkos. Volt alkoholista. Volt meg mindig az?

De ami a legszomorubb: Nem nevezheto embernek.

A Street-life talan a normalis emberi erzelmek kiolesevel vegzodik?

Talan akkor nevezheted magad annak, ha mar nincs kontrol?

Ha mar nincs hatalmad magad felett?

A harom lanybol ketto ribanc. Akik mellett ultem.

De ok dolgoznak. Ha igy is. Megelnek. Ha igy is.

Es megtudnak maradni embernek. - Ha igy is...

Hol mashol lennek, itt. Megint.

Par perce erkeztem, gyorsan segitettem az itt dolgozoknak osszehajtogatni nehany torolkozot, es becsapodtam a gep ele.

Itt mindig van mirol irni. Ha akarom, ha nem.

Ma ez a masodik korom itt. Mar a masodik.

Az elso meglepetesekkel volt teli- remelem most bekesen megirhatom.

Asztal korul ulunk: Jo paran. En segitek egy magyar fiunak levelet irni nemet szerelmenek, aki elvono kuran van.

Befejezzuk. Vegre. Igyekeztem szepen irni- legalabbis olvashatoan.

Aztan felallunk. En lemegyek cigizni.

Egy nagy jaror auto parkol le mellenk.

Kiszall ket no. Idegeneknek tunnek. Rank koszonnek, illedelmesen vissza koszonunk.

Akikkel a levelet irtam fennt vannak meg.

A ket no bemegy.

Varom oket, hiszen megbeszeltuk, hogy mindjart itt vannak.

Elszivtam egy szal cigarettat. Majd megegyet-vegul megelegeltem a varakozast, s elindultam felfele.

Simone jon elem: Kicsike, ne menj fel. Kriminal Polizei... Ok jottek.

Nem ertem, felre lokom, felmegyek a lepcson. Amint felmegyek, igazolvanyt rantanak.

Raneznek Ricsire, megkerdezik: O Cristy?

Nem ertem. Razom a fejem, hogy nem, majd suttogva folytatom: Ich heisse Niki, nicht Cristy.

Igazolvanyt kernek. Adom.

Lecsekkolnak, majd elengednek.

Jobbnak latom lemenni.

Tobbiek kinnt a Gulliver elott- probaljak talalgatni,hogy mi tortenhetet.

Mire megjelenik meg egy jaror kocsi. S meg egy.

A "magyarul beszelo barnaboreuk bajban vannak..." Mondja Marcus nagy bolcsen.

Nem ertem mivel lehet kapcsolatos.

Aztan beugrik valami: Valaki. Tamara... Akirol nem reg irtam.

Tehat az eroszak miatt vannak itt.

Mi mas miatt? Nem ez az elso rendorsegi akcio itt, ez teny. Tegnap mento jott, Petrahoz, ma rendorseg, a tobbiekhez.

Vegul eldontom: Azert jottem ide, hogy irjak. Megirjam, amit latok. Megelek. Utcan elo , nem mindig jo emberekkel kapcsolatban. Tehat....

Fogom magam: Gyorsan, vissza fel. Meg Ricsihez is hozza szolok, csak, hogy a rendorseg szamba vegyen. Tudjak, hogy mindent hallok-latok.

Egy picivel arrebb toluk leulok egy asztalhoz: figyelek.

Kerdeznek toluk. Nehezen ertik meg egymast. Egyik magyarul es romanul beszel, a rendornok, meg rendorok angolul,es nemetul.

Halandzsa az egesz. A Tamara neven lovagolni, erre megy ki az egesz, nem tevedtem.

Aztan egy nagydarab, otven koruli rendor jon:

Kezeben valami csorog. Lanhoz hasonlo csorges.

Vegul megvillan az a valami: Bilincs.

Ket figura sorra forditja hattal a roman sracokat, vegig motozzak oket, majd kattan a bilincs.

Egyik a masik utan.

Kivezetik. Egyiket. Masikat. Harmadikat.

Csak Ricsi nem kap bilincset.

Kikonyorog maganak egy cigaretta szunetet, de a rendoroknel kell hagynia zalogba a kabatjat, papirjait. Hogy ne tudjon meglogni. Duborog a lepte, lefele a lepcson.

En utana csortetek.

Ideges. Nagyon.

Kerdesek hadak kovalyoghat a fejeben, zavart tekintetebol itelve.

Nem erti. Elvileg. En nem itelkezhetem. nem mondhatom,hogy jogosan, vagy nem jogosan hurcoltak Oket meg.

En csak megirhatom,amit latok. Mint a filmkockak. Egyik a masik utan. De az iteletet vegul a Nagyok mondjak ki, jelen esetben a Nemet rendorok.

Leerunk, tekerek egy cigit. Neki is.

Gyorsan emggyujtja. Keze remeg. Szive zakatol.

Az elobb igy koszont el a tobbiektol:

"Egyet se felj, minden  rendben lesz."

Most meg hangjaban duhhel, erzelmekkel, haraggal, gyulolettel magyarazza, hogy nem tehet rola. Nem o volt. De ha meglatja azt a lanyt, aki miatt tortenik ez, megoli.

S akkor lesz miert olniuk.

Idegen szavak nekem. Es nem ertem miert magyarazkodik felem.

Hogy nem tehet rola.

Nem szamit, hallgatom. Meghallgatom.

Vegul igyeksze3m a segitsegere sietni, legalabb nehany kedves szoval:

"Ha nem te voltal, nincs mitol felned."

Nem nyugszik. A tuz a szemeben a gyulolet elesztette katasztrofarol arulkodik.

Nem bantana, tudom. Megis hatralok ket lepest.

Amint csikkjeink a foldhoz csapodnak, s megpecseteltuk oket a labnyomunkkal, elindulunk felfele.

Nem elotte megyek. Nem utana. Mellette.

Felerunk, leultetik. Korbe veszik. S megkernek,hogy most menjek le.

Lemegyek. Tunodom, mit csinaljak? Szivjak el meg egy szalat?

Feltunik egy szoke lany, hamar kiderul: O a Cristy. 

Szolnak neki,ne menjen fel, a rendorok fonnt varjak.

De nincs ido cselekedni: Valaki leadta a forro drotot.

A ket rendorno lejon. Rakoszonnek.

Elfeheredik.

De nincs ido mar semmire... Az ido megall, mindenki lelegzet visszafojtva varja, mi tortenik majd.

Aztan kattan egy bilincs. 

Meg meg egy.

S Ricsi, s Cristy mar bennt ulnek a kocsiban.

Elhajtanak.

Korbe nezek: Mindenki talalgat a tekintetevel.

Senki nem szol egy szot sem, csak probalja ertelmezni, osszerakni az elobb latottakat.

Felszusszanunk, csak nezzuk a tavolodo autot. S a vinnyogo szirenat.

Mindenki kivancsi,hogy mi tortenik majd.

Nem tudhatjuk.

Azota eltelt majd 5 ora.

Egyik sokk a masik utan.

Majd meselek meg. Most gepet adok at.

Elszivok egy cigit.

Zajt hallok kinnt, uvoltozes.

Vajon mento, vagy rendor erkezik mindjart?...

Majd kiderul.

Igen. Hogy mashogy?

A sajat eletemet ugy elem meg, mint egy forgatott filmet.

Amit moziban nezek, talan 3D-s film.

Nem tudom. De film, egy nagy moziban.

Kivulrol nezem magam: Ahogy lepkedek a sziklakon. Egyre magasabban. Egyre veszelyesebb terepre lepve.

Ha megcsuszom- az Eletembe kerulhet.

Tudom. Nagyon jol- megis- igy csinalom tovabb.

Pont azon gondolkodtam: Van itt kinnt lakasom. Furdoszobam. Biztonsagom. Megis? Mit csinalok: Utcan elo emberek altal probalom megerteni az Eletet.

Most lepett ide hozzam egy barnaboru, fel labu "Kolni Kaloz".

Megkerdezte: Mit csinalok? Mondtam,hogy irok.

Megkerdezte: Mirol? Mondom Kolnrol. Emberekrol. Drogokrol. Alkoholistakrol. Kurvakrol. Az utcai eletrol.

Megcsovalta a fejet, s csak ennyit mondott: Van otthonod, van mindened: megis, itt ulsz a Gulliverben, csovesekkel beszelgetsz, kerdezgetsz. De igy mar ertem miert.

Bologatok-elmosolyodom. Mast nem tehetek.

Az alkoholszag arad belole, omlik. Megsem zavar.

Ismerem a statuszat az eletben. beszelgettem mar vele. Ismerem a multjat- feleseg, pici gyerek, de lelepett. Nem birta elviselni, hogy minden a fiarol szol,megha szereti is: neki nem jut hely az asszony sziveben.

Elkezdett inni. Majd drogokhoz nyult. Azota a ketto egyutt.

Utcan alszik, utcan el. Nehol koldul par eurot, majd elissza. Vagy belovi magat. Mert miert ne? Szerinte az konnyit a helyzeten.

Elhallgat. Majd ujra kerdez:

S ha konyv lesz belole, s kiadjak, mi lesz a cime?

Igyekszem leforditani, nemetre: Die Welt steht fur Huren... Szajhaknak all a vilag- magyarul.

Ennyit fuz hozza: A vilag maga szajha.

Azt hiszem, erti amit mondok. Amit mondani akarok.

A maga primitiv modjan Nem buta.

Koszos. Ittas. Budos. Talan nem a leginteligensebb ember a vilagon, de megis...

Valami kot hozza. Talan az elete. A jo szive. A kemeny, igazi harcos multja.

Es egy valamiben egyet ertunk:

Szajhaknak all a vilag.

Az ilyen nehany perces mondatokbol megertem, miert igy elek, miert ez es igy erdekel.

S miert fogok egyszer nagy arat fizetni...

Normalis embert taszitanak az ilyen dolgok. Emberek. Erzelmek. A kosz. A mocsok. A pia buze. A drogok vilaga. A kurvak.

Engem erdekel.

Talan mert tudom,hogy ugyan ugy az Elethez tartoznak.

 Agyam kicsit elkalandozott:

A hugom megkeresett. Egy evvel fiatalabb nalam.

Meteres ur tatong kozottunk.  Kemeny multunk nem ossze kovacsolt minket- hanem elllensegekke nevelt.

De... De mindent latba veve, a Szeretet a legerosebb. Gyoz. Mindig is gyozott. Ilyen vagyok.

Uj es uj eselyt adok.

Talan mert ertem, megertem min ment keresztul.

Abba nottem fel en is.

Csak o mashogy tette tonkre magat, mashogy bunteti magat.

Mint en.

Gyogyoru kepeket csinal.

En irok. O gyonyoru kepeket csinal. Elvont. Muveszi.

Betepve, beszivva , neha tiszta fejjel alkot.

Megis: minden alkotas csodava novi ki magat.

Ahogy az en alkotasaim is: bepialva, elvontan... De megis alkotok: Irok.

Sorokat szulok.

O kepeket.

Nem tudom eldonteni melyik a fajdalmasabb.

S ugyan ugy eli eletet, ahogy en- gondolom.

Filmkent szemlelve.

En muvesz vagyok.

O is.

Mind a ketten Eletmuveszek vagyunk.

Irtam Rola. Irtam. Nem olyan reg.

Tamara. Most a nemet ujsag tele van az o cikkeivel.

Nev nelkul.

Mindig mondtam, hogy veszelyes ez a vilag. Mindig mondtam,hogy veszelyes Koln.

Annak is, akivel tavaly kijottem.

Szerencsem volt,mondhatni.

De Tamaranak? Neki Nem.

Simone igy fogadott: Van egy jo, es egy szomoru hirem.

Mondtam, kezdje a joval: Az elveszett irataimat megtalaltak. Orultem.

S a rossz? -kerdeztem.

Egy ujsagot fektetett elem, s atyai modon ecsetelgette:

Akirol szol a cikk, ismered.

Kerdon neztem. 19 eves. Ki 19 korulottem?

Hamar rajottem.

Csak nem Tamara? Az ujsagot az asztalra vagtam, s csak ennyit tudtam kerdezni:

De jol van? Mi tortent vele? Mi tortent??

A valasz ennyi volt: Tegnap ket ismerossel elment.

A rendorsegen, majd korhazban kotott ki.

De megis... Mi tortent? Mit tettek vele? Vagy O magaval?? Mit?!

Megeroszakoltak. Ketten. Az ujsagcikk szerint romanok.

Az ismeroseinket is bevittek az orsre. Egytol egyig. Ricsi. Es a csaladja.

Ok valtig allitjak,hogy nem ok voltak.

Nem tudok bizni bennuk. Tavaly lattam amit lattam.

S megeltem amit megeltem.

A sator helyen elkezdtunk inni, adtak, adtak,adtak a vodkat.

FeketePillango is, s en is. Felvaltva ittunk belole. Korn. Keverve massal kepszakadast idez elo.

S addig ittunk, addig ittam, addig itattak,mig kepszakadas.

Nehany foszlany remlik csak.

Satortol nem messze, hideg homok dorszoli a hatam. Combjaimat.

S csak ennyit mondok: Nem akarom.

Aztan gyozkodnek, hogy de a FeketePillango mondta, hogy lehet.

Ugyan ugy ketten vannak. Voltak.

Aztan nem emlekszem megint semmire.

Csak arra, hogy masnap cipzarom lennt, folsom, gatyam gyurott.

FeketePillango immar a huszadik srac mellett alszik egy felig nyitott satorban.

Fejem emelyeg. Lelkem is. Probalom osszerakni a kepet: Mi a fene tortent mult ejjel?!

s miert tiszta homok a testem, miert gyorutt a ruham? S miert faj... Az alhasam. Minden.

Aztan FeketePillango ebredezett.

Latta, hogy baj van.

Zavart vagyok, nem ertem mi tortenik.

Csak ennyit kerdeztem: Tenyleg te engedted nekik?...

Latszolag nem erti a kerdest, lesiet a Rajnahoz, megmosakszik.

Mindehol- ott is.

Nem torodve azzal, ami korulotte van.

A sok sok emberbol egy maradt csak velunk vegul. Legalabbis egy volt ott, amikor ebredeztunk.

Elszakad a kotel.

Kezembe fogok egy Sangrias uveget.

Meg egy ures vodkas uveget.

Lesietek a partra.S a betonos resznel foldhoz vagom mind a kettot.

Zokogok. Folynak a konnyeim, folyik az orrom. Gyulolom az eletem az adott pillanatban.

Beleterdelek a szilankokba. Kezeimbe temetve az arcom zokogok.

Aztan... Aztan valami megfordul. Velem, bennem.

A ketsegbeesest felvaltja valami megmagyarazhatatlan duh.

Beletenyerelek az uvegbe. Hagy fajjon! Ugy igazan.

De nem faj elegge. Ez sem.

Megfogok egy uveg darabot. S elkezdem. Egyik vagas a masik utan. Nehany karc, s nehany erosen verzo mely seb.

Kezdek megnyugodni.

FeketePillango vegig nezi az egeszet.

Nem szedne ki az uveget a kezembol. Nem mondana, hogy Ne! Ne tedd!

Hagyja hagy csinaljam. S buntet tova a megjegyzeseiel.

Olyanert, amit nem kovettem el.

Eszembe jut valami.

Igen, mar jocskan volt bennunk ital. Mikor a romanok mondtak, hogy Ricsinek van egy kisfia. Most 3 eves.

En annyit mondtam,hogy tudom. Hallottam mar en is.

S a FeketePillango nekem esett.

Tudtam-de nem mondtam neki. Vegul a szavai valami duhos gyulolet masszava formalodtak.

Mondanom kellett volna? Azert, hogy feleslegesen idegesitsem?

Minek? Nem az en dolgom.

Ezert buntet. Ezert bant. Ezert hagyja, hogy vertocsat csinaljak magam kore.

Ujra sirok. Az uveg csak hasit. Hasit- hasit tovabb.

Egyre melyebben.

Mostanra orditom: Nem akartalak bantani ezzel. Nem hibaztam! Nem!

De latszolag nem hallja a szavaimat.

Kimerulok.

Jon valaki. Az uton. FeketePillango ott hagyott mar, vissza ment a satorhoz.

Ez az ismeretlen kozeledik felem.

Latja, amit lat. Egy fiatal leanyt.. Torott uvegeket. Vert- mindenhol. S konnyeket.

Ijedtebb talan nalam is.

Megkerdezi, hivjon mentot? Mondom nem kell.

Megkinal egy cigivel.

Az ingjebol letep egy darabot, s segit elkotni  a sebeimet.

Legalabb ne verezzek el- meg ne piszkoljak ossze mindent. Foleg a sebeimet ne.

Jol esnek a szavai. Jol esik a torodese.

Vegre, egy kedves szo.

Elmondom neki, mi tortent. Legalabbis azt, amire emlekszem.

Megsimogatja a fejem.

FeketePillango tunik fel megint: Jon kerni egy cigarettat.

A pasi nem kinalja meg: azonnal szamon keri a tortentekert.

Mondom: Jo.

Ne veszekedjunk. Nem kell ,kerlek. Kerlek Teged. De Ot is.

A nyalas- felig elszivott cigimet FeketePillango fele kinalom.

Veres a vege. Ahogy mindennek korulottem-a kezemben, alattam, felettem. Bennem...

Megkell tanulnia mindenkinek:

Nem lehet csak ugy bizni.

Nekem megkell tanulnom vegre a megerzeseimben biznom.

Mindentol megovhatnam magam, ha fognam a jeleket. Idoben.

 Ahogy Tamarat is megovhattam volna, ha ott vagyok. Mellette. Vele. Tegnap.

De leleptunk. Miutan egy ket interjut megcsinaltam, rohantunk kocsmazni.

Furcsa.

De legalabb az irataid megvannak- nyugtat Simone. Mintha tudna mit irok- mirol-es miert.

De nem boldogit.

Az irataim nem tesznek boldogga. Csak papirok.

Egy olyan vilagban azonosito jel, ahol nincsenek erzelmek.

Csak tenyek.

Ez az a dal, ami a legtobbet adta itt kinnt.

A legtobb erot. Fajdalmat okozva szabaditott fel.

Konnyek kozott csalt mosolyt az arcomra.

Furcsa, milyen ereje lehet egy dalnak.

Egy Sornak...Egy kepnek. Egy dalnak.  Egy versnek.

Minden, ami onkifejezes.

Mindig az a legerosebb.

Ha egyszer eneklek majd...Ez a dal lesz az. Ez lesz az, amit megosztok.

Karaokeztam mar. Azt mondtak: Nem rossz,hm....

Talan... Talan egyszer ezt is elenekelhetem,nem csak magyar rockot.

Jovo heten lehet haza megyek. Ket napra.

Uristen: Mint a levego. Viz. Nap.

Ugy kell.

A barataim. A csaladom. Az otthonom. A Mindenem.

Ott van.

Egy lelegzetvetelnyi idore mennek csak.

De az a keves ido mindent helyre hozna.

Minden szerzett sebet-felelmet begyogyitana. Tudom.

Irni jottem ki. Osszegezni. Osszehasonlitani.

Legyozni a felelmet. Lezarni a multat.

Nem ujabb bajba sodrodni.

S irni jottem ki: Alkotni valami olyasmit, ami maradando lehet az emberiseg szamara.

Mondjak: Meghalni csak az hal meg igazan, akit elfelejtenek... Akire emlekeznek: Orokke el.

Van benne racio.

Sut a Nap kinnt.  Ezer ego agra, sut,erosen. Megfekezhetetlenul.

S en itt bennt ulok.

Nem! Nem! Nem!

Muszaj mennem..Napozni. Elni. Gyogyulni belul.

Street-Life.

Van egy ilyen dal.

Meg... Van egy ilyen elet stilus.

Utcai elet.

Tegnap kaptam belole.

Programon lett volna. Pizza sutes. Baratokkal. Nemi alkohollal, jatekkal kiserve.

De a HauptBahnhoffnal allva "lefagytam".

Csupa olyan fiatal, akiket a Gulliverbol ismerek.

Alkoholos uvegekkel a kezukben., dramatikusan uvoltve, maguk alatt 10 meterrel probalnak allva maradni.

Meglattak. Meg Simonet.

Oda jottek koszonni.

Nagy tobbseget latasbol ismerem csak, ahogy Ok is engem.

S egy-kettovel valtottam mar nehany szot.

Tamara. A masik lany neve...Mi is volt?.... Mindjart eszembe jut! Tudom: Petra.

Aztan a szoszi, agressziv kiallasu lany? Mar nem tudom a nevet... Csak uvolto hangja, agressziv mi voltja egett belem.

A szituaciot hogy kene leirnom?

Csupa olyan ember, akit latasbol ismerek, fetreng, setalgat erosen alkoholos allapotban a Kolni palyaudvar elott.

Tunodom, hogy vannak a rendorok ilyenkor?

Hirtelen Petra felordit:

A.C.A.B.!!

All cops all busterds... Minden rendor szar- nagyon finoman leforditva.

S utana a tobbiek, kanonban. Elmosolyodom. Fiuk-lanyok. Vegyesen orditanak. Tobben megfordulnak, utanuk neznek. Ki ki duhosen, ki ki mosolyogva veszi tudomasul a "polgar pukkasztasukat."

Tavaly, leszallitottak egy gordeszkarol, egy kolcson gordeszkarol, mert ravolt gravirozva: ACAB.

Itt meg ordithatjak, nem tortenik semmi. Furcsa.

Hirtelen Tamara rohan felem, atolel.

Vodka-sor-bor keverek erzodik a lehelleten, ahogy kozel hajol hozzam,

Megolel, majd bemutat a baratainak. Akik szamara mar ismeros voltam-amugy.

Mindegy, a pia atka.

Par meterre tolunk Petra.

Rovid haju leany.

En korombeli lehet.

A rem torteneteirol hires- bar nem tartom rossz emberenek.

Meg olyan gyerek.

Megis. Tavaly, egy elmebeteg 70 koruli emberrel volt egyutt: Elvis.

Iden elege lett a ferfiakbol, becsajozott.

A baratnoje is feltunik itt-ott, majd kesobb osszevesznek.

Furcsa vilag.

Latom, Petra sir.

Legszivesebben odarohannek, megolelnem, es elmagyaraznam neki,hogy nincs semmi baj.

Meg sem teszek egy lepest sem.

Nem folyhatok bele, csak kivulrol tekinthetem a torteneseket.

Hiszen errol irni fogok. Nem jo baratokat akarok szerezni.

Bar, belegondfolva a ketto nem zarja ki egymast...

Aztan eles valtas, Petra elottem all, valami olyasmit mormog, hogy Jah, a magyar lany... Es megolel.

Furcsan erzem magam.

Az erosen ittas baratnoje minket nez.

Csak allok, mint egy covek. Megdermedve.

Aztan elforditom a tekintetem, es vissza olelem.

Tudom,hogy most szuksege van ra. Megha nem is emlekszik ra holnap.

Gyulnek a tobbiek... Egyre tobb ember jon. Nehanyan erosen ittasak.

Valahova elakarnak hivni, Simonne-al.

Hazibuli, azt hiszem.

De nem hiszem,hogy most kene ezt bevallalnom.

Meg elvezem a latottakat.

Probalok minden momentumot a fejembe vesni. S a lelkembe.

Hogy kesobb irhassak rola.

Kezdenek elszivarogni a tobbiek...

Illedelmesen elkoszonnek lassan tolunk.

Tamara lep oda utoljara.

Simone-t megoleli. Par szot valt egy Marcus nevu fiuval, szajon csokolja.

Majd oda lep hozzam. Nem kerdez. Nem mondd semmit.

Kozel hajol, szajon csokol.

Megilletodok. Egy majdnem idegen , lany puszilt meg. Szajon.

Nem mondva semmit. Nem kerdezve semmit.

Aztan megertem....

Lassan, azt hiszem: Itt, az utcan az Elet ilyen.

Minden megtortenhet.

Es, hiaba neznek ki furcsan. Koszosan. A szivuk attol meg csodaszepen csillog.

Kesobb megmostam az arcom. A fogam...

S a lanyos szajra puszit elsoportem egy bontott sorrel.

Meg egy machoval. Az en Machomal.

Rola meg meselek majd. De tavalyrol ismerhetitek.....

Street life...

Ilyen az elet.

Minden napra egy keves.

Bar, most nem a Gulliverbol irok.

Most nem kene rohannom, megis, csak pillanatokra akartam beterni ide.

Simone a konyhaban fozocskezik, valami olaszos kajat igert.

Az ajtom zarva, tehat meg illatbol sem tudok saccolni, hogy mi lehet- mi lesz az.

Aztan neki allunk csocsozni. Meg pingpongozni. Meg felbontom azt a sort, amit kikonyorogtem magamnak.

Nem lenne szabad, de felszabadit.

Itt most jo.

Nem ott, ahol lakom. Ott is jo. Volt. Egy darabig.

Aztan minnel inkabb telik az ido, annal kevesbe tudok megbizni abban az emberben, akinel lakom.

Egy pokolian jo szivu ember.

Megis, rettegest valt ki belolem.

Talan a tavaly latott kep. Mikor hajnalban kibotorkaltam a mosdo fele.

S mit lattam a konyha ajtajanal megtorpanva?

Egy fecskendot. Egy tut. Egy fem kanalat. S valami sargas lottyot.

Megijedtem. Nagyon. Mindenki megijedt volna.

Emlekszem a kerdesekre, amik megfogalmazodtak bennem:
-Uristen, lattam, nagyon haragszik majd? Megol majd? Mit kene mondjak? Hogy viselkedjek? Jo isten.

Annyira talan soha nem feltem meg. Mint akkor.

Na... Megjott Jonas. Egy nagyon jo baratunk. Igazi csocso bajnok a "bacsi".

Korulbelul negyven eves, de nagyon jol csinalja.

Ahol par nappal ezelott az a nehany 60 koruli forma is, akik ellen jatszottunk.

Dicsertek. Dicsertek. Dicsertek: Milyen jol jatszom.

Pedig nem keves vodkaval bennem nehol fogalmam sem volt arrol,hogy mit csinalok.

Nehol bontott kepekben lattam a kapunk fele szaguldo labdat.

Megis gyoztunk. Nem adta ala a tarsam.

En sem. Megvertuk a profikat.

Nem tudom eldonteni, hogy az alkohol szintem, vagy a buszkesegem volt akkor magasabb?

Talan mindketto.

Egy biztos: Ossze kell szednem magam.

Megkell mutatnom a vilagnak,hogy igenis : Megy. Megy. Megcsinalom. Tul elem. Tul elek- mindent.

Mar erzem az illatot.... Az etel illatat.

S mar hallom a mnuanyag labda csapodasat a csocso asztal falanak.

Ideje felallnom.

Megneznem,hogy kikkel allunk szemben.

S ideje beszallnom a jatekba.

S a fogalmazando szoveg is osszeall lassan a tudatomban...

"Das essen is fertig, Schatz."

Kesz a kaja. Olaszos.

Mennem kell.

Olaszos etelt eszek. Americai hozza allassal. S kesobb? Magyar buszkeseggel soprok el mindenkit a palyarol.

Ez csak jatek.

Az elet is az.

Legalabbis nekunk... Nem folnotteknek.

Igen, azt hiszem szebben nem fogalmazhattam volna meg.

A helyszin? Meg mindig ugyanaz: Ami tegnap volt.

Annyi kulonbseggel, hogy ma ruha osztas van a szegenyeknek,utcan lakoknak, illetve tegnap majdnem mindenki kapott segelyt, igy a nagy tobbseg meg mindig alkohol mamorban kallodik valahol az epulet kornyeken.

Tegnap en is elinteztem magam, rendesen.

Egy sorrol beszeltem. Irtam. Tegnap.Lett belole sok sorike.

Meg egy kellokeppen megtekert fuves cigi.

Muszaj volt lazitanom. Bar, meg igy is, terkepet egettek a szonyegpadlomba a konnyeim.

Sok minden tortenik Velem-korulottem.

Amivel nem tudok leszamolni.

Ahogy, reszekkel a multambol sem.

Pedig igyekszem- hogy igyekszem!

Mintha kotelezo lenne megtennem: elengedni, elereszteni azt, ami bantott, bant, faj, fajt...

Mondjak is sokan: Tul sokat gondolkodsz-tunodsz.

Tudom. De nincs mas valasztasom most. Talan azert szulettem, hogy hasznaljam azt, amim van: A Lelkem iranyitotta agyamat.

Mar megint melysegekig repulok, jo eg.

Pedig a masnapossag zaszlaja ki van tuzve a vallamra: Ezer evnyi sulynak gondolom most, ami nyom.

Tompa fejfajas. Olyan halovany, tudjatok, mikor dobolnak a halantekotokon.

Mintha egy ketrecbol probalnal kiszabadulni:

Ossze vagy zarva legnagyobb ellensegeddel, s legjobb baratoddal: Magaddal.

Valtoztatnal, nem megy. Vergodsz. Felsz.

Tegnap este zokogva kapaszkodtam Natasaba, hogy ne menjen el, ne hagyjon itt...

Sok , tul sok Nekem.

Olyan ember keglijeben, akirol a legjobb szandekkal sem tudnek tul sok jot mondani.

Akinek csak drogos baratai vannak, s a legjobb baratja?

Maga a kanallal melegitett heroin, ami  a venain keresztulszivodva teszi emberre.

Embersegesse.

Nem banom,hogy kisrtam magam tegnap. Muszaj volt.

Tegnap is. De megkell tanulnom tova haladni. Eldonteni, hogy mit engedek fajoan kozel, s mit lokok el magamtol.

Minden csepp alkohol, ami tegnap felszivodott, a rossz iranyba sult el.

Remeltem, hogy segit.

Konnyit. Segit elni. De nem. Ahogy az elszivott zold se tett semmit jobba.

Csak par slukk volt... Megis, eleg ahhoz, hogy az allatot hozza kibelolem a nyugodtsag, hidegver helyett.

Csak kepek ugranak be: Mindenre nem emlekszem.

Tv... Valami film. Tarsasjatek elotte, elvesztettem a jatekot a leggyengebb ellen: pedig jol jatszom. Nagyon. Megis...

Filmet neztunk, akartunk. Wiskey`s pia volt melle a kisero, valami kevert.

Aztan amire emlekszem ennyi: Zokogva fekszem a foldomon. Padloszonyegemen.

Arcom konny aztatta, lelkem szaggatott. S kapaszkodom.

Natasaba. Nagyon. Erosen. Nem akarom elengedni,pedig mennie kene, tudom.

Aztan valahogy eltunik minden. Valami borzaszto nyugalom uralja meggyotort testem:

Haza ertem. Alomorszagba, haza. Ahol tudom,hogy minden rendben van.

Ott nem kell felnem. Nincs mitol.

Tavoli a drogok vilaga, a sebzettseg, a vadallatok sem akarnak megenni...

Csak megszimatolnak, megnyaljak a kezemet, es tova libbenek.

Mint egy reg vart pillango.

Talan megis megerte a Tegnap.

Talan megis segitett valamicsket.

Kiadni magambol a duhot. Dacot. Haragot. Felelmet. Fajdalmat.

Talan felebresztette bennem azt a tudatot, hogy ideje lepni.

Lepni. Lepnem. Lepnunk.

Tavaly irtam Takrol...

A kutyusrol. Most ujra itt fekszik a labamnal. Teste az asztalom alatt. Feje a labamon nyugszik.

Talan tudja mi zajlik bennem.

Tavaly , mikor konnyaztatta a napomat, mindent megtett,hogy mosolyogjak.

Jatszott, okorkodott. Es amikor elmosolyodtam, farkat csovalva rohant tova jatszani.

Nem vette le a szemet rolam.

De nem am.

Ahogy en sem veszem le rola...

Talan O a legjobb baratom itt.

O tudja mi a szeretet.

Onzetlenul tudja adni.

Azt hiszem... Kene teremtenem egy kis szigetet... Mint tavaly. A homok a parton betukbol allt.

Megis, pillanatokra messze sodort a Valotol.

Csokorba fontam a Tegnapom.

A mai napom.

Megyek. Pingpongozni. Csocsozni. Biliardozni.

Csak, hogy messze sodrodjanak a gondolataim.

Kozben formalgatom magamban a Tavalyi nemetorszag elmenyeit.

Hiszen igertem belole egy hosszabb iromanyt.

Csak kicsit varjatok. Kerlek.

Lekell gyoznom az emlekek szaggatta sebeket.

S ha gyogyulnak? Olyan irast kaptok a kezetekbe, amely meghokkento. Felo. Fajo.

De izgalmas lesz.

Milyen egy Szajha gyerekenek lenni idegenben.

hiszen, mondtam mar: feketePillango szajha volt: En gyerek.

S a szajhaknak nincs gyerekuk.

Igen, erre kellett rajonnom.

Ha mashonnan irok,ahol orakat ucsoroghetek, soha nem lesz iras a vege.

Csak zeneles, zeneles, zeneles. Esetleg nehany link leragasa.

Meselnek,annyi mindent, de megkell tanulnom innen a legfontosabbakat megirni-leirni, ido hijjan.

A Tegnapom romba dolt. Mert miert is ne.

A szobamban, foldon fekve, zokogva kertem Istentol valami egyszerubb feladatot a Sorsomra vonatkozoan.

Igen, van amikor mar en sem birom cernaval.

Hiaba az ero, a tudat, a tisztanlatas, ha nem birod a keresztet,amit kaptal.Mondhatni egyszerunek, mert mindenki olyan feladatot kap a Sorstol, amit elbir.

De mondhatni igazsagtalannak, mert sokan kapnak olyat, amivel nem nehez letezni.

Talan olyan ember vagyok, akin keresztul mas tanulhat? Nem tudom.

Bizonytalan vagyok. Sebzett.

Egy Tegnapi beszelgetes csal neha mosolyt az arcomra. A lagy szavak suttogasa meg ma is megnyugtatoan hat.

Itt, a Gulliverben megismerkedtem tavaly egy bacsikaval.

Hetven nehez even van tul, tavaly jonehany muteten, megis.... Itt van.

A meghokkento teny, hogy itt van, nem az abnormalis tevekenysegekkel kapcsolatos.

Hanem azon tudattal, hogy van otthona, egy hatalmas haz, rengeteg penze van. Megis... Koldusokhoz meltoan el.

Itt, a Gulliverben eszik, ide jar aludni, aranyos, ezer eneket meselt sapkajat a fejebe huzva.

S hogy miert?

Tegnap megkerdeztem. Leultem melle, egy 20 centert vett kola kisereteben, mert itt annyiba kerul, a nagytobbseg anyagihelyzetet tekintve, s megkierdeztem:

-Gunther, miert jarszide? Van mindened. Otthonod. Szep,nagy. Penzed.

A valasz egyszeru volt:

Mert unatkozom egyedul. Egyedul vagyok. S az otthon, penz csak egy dolog, nem karpotolja a szeretetet.

Elgondolkodtam rajta. Muszaj volt.

Igaza van. Milyen egyszeru kis ember. Mennyi mindene van, megis, szakadt cipoben, szakadt ingben, neha dideregve igyekszik azonosulni az itteni vilaggal.

Hogy ne legyen egyedul. Hogy ne tunjon ki.

Hogy szeressek, beszeljenek hozza.

Akije volt, mind elvesztette mar.

O igazan tudja mi az elet.

Aludt utcan. Ehezett. Osztogatott szet egy csomo penzt.

O...O tudja mi az elet.

Tudja mi a harc.

Azt hiszem, O az az ember, akitol tanulni lehet.

Megigerem, ha hazajutok egyszer, magammal viszem.

Orokbefogadom, mint Nagyapot.

S en? En leszek a legbuszkebb unoka.

Azt hiszem, megyek, bontok egy sort. Vagy valami erosebbet.

Muszaj. Kell. Lejjebb adni a nyomasbol jelenleg csak igy tudok.

Sirva fekudtem, sirva keltem.

Ideje mosolyogni is kicsit.

Gulliverben. Hol mashol jelenleg?

Azon emberekkel, akik tavaly oveztek.

Kellemes- a maga modjan.

S Fajo- a maga modjan.

Mit mondjak? Mit meseljek? Most, hogy alig nehany percem van.

Inditok egy jo hirrel: Natasa meglett.

mult heten Frank csortetett be a szobamba, delben.

Ebresztve ezen mondattal: -Valaki beszelni akar Veled.

Mosolygott. Hetek ota eloszor. Nem ertettem.

Ebredezem- Sott, alszom felig. Natasa nincs meg. Faj a fejem. Elaludtam a nyakam.

S O megis mosolyog.

Elvettem a resnyire nyitott ajton keresztul a telefonjat, s agyon bagozott, faradt hangommal beleszoltam.

Meglepodtem. Ismeros hang szolt vissza. Noi. Siro hang.

Itt minden keresztezodott. Agyam, lelkem, venam, szivveresem, fajdalom, felelem, megkonnyebbules.

Minden egyszerre luktetett agyion gyotort testemben.

Onnantol kezdve nem birtam magammal.

Mint egy boldog, rohano kisgyerek, egesz lakas kitakarit, fozes, mosogatas, mosas, tarsasjatek Frankkel.

Aztan csengettek.

Megdermedtem. De Frank is.

darabokra tepik az almomat? Becsongetnek, es az arcomba vigyorognak a gonosz emberek, hogy "Hehe, csak vicc volt. Natasa nincs meg."

Megnyomtam a kapunyito gombot, majd kinyitottam az ajtot.

Ismeros leptek haladtak a lepcson. Egyre kozelebb, kozelebb a tudatomhoz.

Lelegzet visszafojtva vartam a csodat.

Amit ket hete annyira.

Mondogattam magamnak,hogy -nyugodj meg-.

Kicsit lejjebb mereszkedtem. Elso lepcso fok. Masodik. Harmadik.

Aztan meglattam. O is engem.

Elmosolyodtam. O is.

Aztan rohantam. Fele. Tart karokkal.

Neki csapodtam. Ha kilometerorat csatlakoztattak volna ram, szerintem kiakadt volna a sebessegem miatt. A dupla szervizdij meg az en lelkemen szaradna.

Nem ertem, hogy nem bukfenceztunk le mindketten a lepcson.

De csak szoritottam, szoritottam, szoritottam.

O is engem. Raneztem.

Eleredtek a konnyeim. Az Ovei is.

Csak ennyit tudtam suttogni konnyek fatylan keresztul:

-Endlich...Endlich... (Vegre.... vegre...)

Felelem. Fajdalom. Kishalal. Elet. Ujjaszuletes. Boldogsag, Keseruseg, Kin, es megvaltas.

Nem tudtam,hogy ennyi minden belefer egy emberbe.

Egy lelekbe.

Majd meselek tova. Most mennem kell.

A tavalyi tekintetek kerdon neznek ram.

Mind-mind hallani akarnak valamit.

Mind -mind emlekeztetni akarnak valamire. Amire nem akarok emlekezni:

-A Tavalyomra.

Segitseg....

Segitsetek....

Barcsak...Barcsak meg egyszer futhatnek Feled, ugy,mint tavaly.

Barcsak, barcsak megint ram mosolyognal, s azt mondanad: "Nincs semmi baj,Kicsi, itt vagyok..."

Barcsak...Ne ugy kene mindennap felkelnem, hogy azt varom,mikor csengetsz be..

- vagy mikor csorgetsz meg, hogy "Hulye gyerekem, ma oda erek, kettore..."

Barcsak ne ugy kene a gep ele ulnom, hogy a Youtube-on szolo zene, mint rozsdas szog furodik a szivembe.

Egyet tudj, kerlek: Barmi is tortenik Veled most, minden gondolatom ott jar Nalad.

Ha netan folynak a konnyeid, hidd el, hogy az en tenyerembe egetnek virag mintat.

Tudd, hogy most,mig e sorokat irom, figyelmem folyamatosan az ajto fele inog: remelve, hogy belepsz rajta... Ugy,mint mindig, mikor igeretet tettel.

Egyre tobben keresunk Teged.

Egyre tobbunknek hianyzol. Egyre tobbunknek okoz fajdalmat tavol leted.

De...De talan Franknek igaza van: Nekem a legjobban.

Hiszen Te voltal aki megfogtad a kezem, mikor elengedtek tavaly.

Te voltal az, aki vigyazott ram, mikor az Orangyalom nem gyozte mar feladatait ellatni.

Te voltal az, aki vigyaztad almom, azon ember helyett,aki felelosseggel tartozott ertem.

Egy ido utan te voltal az, akinek az olebe hajtottam a fejem, mert elfaradtam.

Emlekszel, mennyi mindent csinaltunk egyutt? Vajon emlekszel meg,hogy ismertelek meg?

Hogy kezdtem benned lassacskan megbizni?

Hogy fogadtam el vegul minden szavad?

Emlekszel a szep es nehez idokre, amiket egyutt eltunk meg? Mikor a FeketePillango magamra hagyott,  egyutt probaltunk egy gonosz-es sebzo vilagban eletben maradni?

Emlekszel, mikor az utolso Kolnben toltott napjaimat vegig tarsasjatekoztuk? Emlekszel mikor ejjel-remalombol ebredve-Hozzad bujtam? Te megvigasztaltal...

Megigerted, hogy nem lesz semmi baj...

Tudod...Engem ezek tartanak most eletbe.

Azt a ropke kis langot,ami maig azert eg, hogy egyszer talan haza talalj a sotetben, azt ezek az emlekek eltetik.

S Vele egyutt Teged is- Bennem.

Ha van igazsag, ha van hit, ha letezik remeny, akkor remelem most kemenyen dolgozik.

Sokan szoritunk erted- neked.

Higyj Nekem.

Rengetegen. S sokan kerdezzuk a Miertet.

S sokan remelunk.

Nap mint nap gyujtok gyertyat a Domban.

Erted...Miattad...

Kerlek. Kerlek! Gyere...Gyere vissza...

Konnyeim arcomon folynak vegig..

Kezemre cseppennek.... Elaztatva a cigimet.

Ugye,nem akarod, hogy vizes cigit szivjak? Egeszsegtelen...Te  mondtad!

Tehat...Kerlek....Gyere vissza...

Tegnap eled alltam. Neztem, ahogy a lemeno nap simogatja venulo tested. Ereztem, ahogy a langyos szel fuvallatok egyre kozelebb tolnak Hozzad, Te sok eves, hatalmas Kincs.

S pillanatokra hagytam, hogy a fajdalmas emlekek birtokba vegyek meggyotort testemet.

Nem felejtem, hogy te voltal a mentsvaram.

Nem gyozom megkoszonni, hogy magadba engedtel, mikor a vilag ellokott magatol.

Dom, Te gyonyoru!

Emlekszel, mikor egy juliusi delutan lefekudtem eled, felajanlva magam Neked teljes valommal egyutt?

Emlekszel vajon, hogy a Te ovo-felto kezeid koze menekultem - mint kicsi gyerek, aki elesett?

A meggyujtott gyertyak arca maig arcomba csap.

Nem gyozok szabadulni a gondolattol.

Nap mint nap rohantam be Hozzad, hol rovid idore, hol orakra.

Keresve az osvenyt, ami a megnyugvashoz vezethet.

Nem mondtal nekem semmit, szavak nelkul suttogtad a fulembe azt,amire eppen szuksegem volt.

Nem felejtek.

S nem maradok halatlan. Feled nem! Higyj nekem.

Koszonom, hogy vedelmeztel. Koszonom, hogy felszaritottad a konnyeimet egy-egy hangtalanul ego gyertya altal.

Koszonom, hogy suttogva uvoltott szavaimat mind -mind meghallottad.

S koszonom, hogy erezhettem egy-egy aprobb huvos fuvallatnal,hogy a vallaimat atoleled, s motyogod: Menj, az uton menj tovabb.

Ha valaki megkerdezi, mi volt az, ami miatt erdemes volt maradnom, elsonek a Te neved mondom majd!

Ha valaki megkerdezi, hiszek-e a hercegnokben, a Te neved mondom majd.

S ha valaki megkerdezi, milyen volt biztonsagot jelento ember-szemely-helyszin nelkul- ezt felelem majd:

Semmim nem volt. Megis volt mindenem. Darabok helyett egy egesz varos fogta kezem.

Koszonom, draga Dom, hogy anyam helyett anyam voltal!

Azt mondjak, epuletek nem ereznek-nem adnak?

Ne keseredj el, kedves Baratom: A legtobbet Toled kaptam.

Kezdet es veg?

Furcsa cimnek gondolhatja mindenki, am ebben a par szoban benne van minden.

Kezdet-mert nemreg ertem ki, valami uj kezdodik az eletemben.

S veg, mert a tavaly megeltekre ezzel akarom feltenni az I beture a pontot.

Rengeteg munka all elottem, rengeteg erzessel, fajdalommal valo leszamolas.

De ezert jottem ki.

Megbekelni a tavalyi nyarral, s elengedni a kezet.

Darabokban fogok irni, nem osszefuggoen.

Leirom,ami tortenik velem, leirom az emlekeimet. S talan egyszer ebbol egy Egesz lesz vegre.

Nem ezer apro, eles darab.

A Kezdet megvolt...Jon a veg.

Ahogy a vegen tul vagyok, megis, meg csak most kezdodik el.

Sötét van, későre jár:

Az égitestek még csak most nyitják a kocsmát.

Beszállingózik a megfáradt Nap, leadja a műszakot:

arcán fáradtság, lelkében mégis tűz honol.

Bekúszik a Hold, sötét lepel alatt:

ne lássa meg senki, iszik egy felest, mielött kezd:

-Józanul ugyanis nem viselné a sok semmit érő embert.

Csillag katonák is besorjáznak: egymás után lépnek be:

Terebélyes Égi kocsma ez, elférnek, mindnek jut hely.

Névre szóló székek, asztalok: előre foglalt helyek,

fényben tisztára mosott, szélben száradt égi kelyhek

jelzik, itt megvannak bizony számlálva, idegennek nincs helye:

Ám ahogy az idő telik, ráeszmélnek: Egynek üres a helye.

Várnak kicsit, hátha késik, hálójában szépítkezik,

de lecseng a lakoma, elfogy az égi nektár:

Keresni kezdik, nyüzsgő égi kaptár.

Hívogatják szép szóval, majd csendben ordítva:

Elől baktak Hold hercegnő, utána "Csillag udvara".

Csillag udvara, mely mára hiányos lett,

balga kis csillag emberek között keres mégis helyet.

Nem tudja még, milyen veszélyben van, Hold Anyja, Nap Atyja

kezei a földön lakó férgek között nem biztos védelem,

Ha egyszer tévedett, elindult, emberek között ez lesz végzete.

Búcsúzott a kicsi csillag, nem hagyott hátra semmit,

Emberek kezei között kifacsart lelke legyint:

Hagyjatok, hagyjatok itt, meghaltam réges rég,

gyarló emberek becseréltek, fél zsák aranyért.

De nem tudják, hogy itt lennt fényem nincs, nem izzok,

akár a hetekig rakott tűz, mi végül erdőt pusztít:

Itt, a Földön, távol mindentől egyet tudok: Könnyezve búcsúzom...

zsebi

Kóválygó gondolatok, szaggatott lélek,

de tudd : Bármi is ér, Örökké szeretlek Téged.

Erőt ad kicsiny kezed, ahogy enyémhez ér:

Sápadt testemben pillanatokra újra áramlik vér.

Ahogy tekintetembe fúródik tekinteted,majd átölel:

Úgy ölelném a világot magamhoz, ha hagyná.

De nem hagyja ez a golyó, távol tart,

van föld, sár, fény, hullámzó tenger part,

de nem ad belőle, talán jut néha egy-egy esőcsepp:

De nem nyit többé: A föld ugyanis nem felejt.

Egykoron angyalok voltunk mindannyian, gyermek,

olyan tiszták, jók, mint az, aki a te testedet öltve táncol:

Kinek arcán mosoly, szemében bölcsesség, lelkében szeretet lángol.

Maradj mindig ilyen, Drága, Drága Kisöcsém:

Mégha a nehéz világ fegyverei vért is serkentenek testeden:

A lelked maradjon annak, ami: Egy szenny világ tetején aranyló "záró födém".

Téged Szeretlek a legjobban , Kicsi.

Szerető Nővéred: Nikoletta

Ha fele annyira nem lesz üres ezen írás ma, mint amilyen üres koponyám, már értelme volt írni.

Ritka azon pillanat, amikor elkezdek írni, céltalanul. Várva azt, ami kisül belőle.

Megy a híradó mögöttem - bányászokról szól. Akik lennt rekedtek a mélyben. Hetekig nem tudtak róluk semmit, s most mégis: Egy egész ország, egy egész világ figyeli sorsukat, és drukkol nekik. Ismerősök- ismeretlenek egyarányt.

Tűnődöm: Milyen lelkierő kell ahhoz, hogy valaki ilyen bátran, büszkén, hittel tele várja azt, hogy kiszabadítsák?

Tűnődöm azon: Milyen lehet egy Nyolc centiméter átmérűjő csövön keresztül oxigénhez, élelemhez jutni? S milyen lehet várni a csodára, több száz méter mélyen?...

Embert próbáló. Ez a szó jutott először eszembe.

Beszélgetünk "barátokkal". Neten. Jó dolog ez az internet. A Római Fürdő a téma.

Egy- két hete a most 7 éves öcsémmel, és unokanővéremmel mentünk.

Egész napos élmény. A csúszdák, a medencék. A szabadság, amit a víz adott.

Mintha varázspor lenne a vízben: Az első csobbanással kiszipolyozza belőled a negatív dolgokat. Kiszívja a véredből, testedből, lelkedből mindazt, ami rossz. Felszabadít.

Felér egy transzfúzióval. Testileg-lelkileg.

Talán köze van ahhoz az állapothoz, amit megszületésünk előtt, megfoggantatásunk után Anyánk méhében töltünk: Magzatvízben. Magzatvízben, sötétben. Lebegve... Valahol ég, és föld között.

Ott is érnek hatások, talán rosszak is... Anyánk érzelme, értelme együtt csordogál a testünket alkotó vérből. Az Ő külvilági szférája tükröződik belül. De tompábban sokszor.

A Szeretet, a jó többszörösen hallatszik át, vagy belülre, míg bízom benne, hogy a rossz tompábban. Utána kéne járnom a saját múltamnak.

Ahogy utána kéne járnom a Jelenemnek is. Annak a jelennek, ami pillanatokon belül többször és többször változik.

 Változik, magától. Meg változik, mert változtatok rajta.

Változik, magától, például azért, mert hetek óta más földrészen kéne taposnom az ösvényemet, de valamiért, valami megmagyarázhatatlan módon máig itt rostokolok, már csak a hétfőre lefoglalt jegyemben bízva.

S változik miattam, mert egy olyan embert próbálok ellökni magamtól, aki nem szolgál rá, aki nem érdemli meg: De nem tudhatom biztosan, mert még csak elmondani sem volt képes nekem azt, ami benne-körülötte zajlik.

Bizalmat adsz valakinek, s nem törődömséget kapsz. Nem, nem mehet. Így nem.

Minden kapcsolat alapja a kölcsönösség- minden féle szinten természetesen.

Mindegy, milyen kapcsolatról beszélünk, ismeretség, haverság, barátság, szerelem.

Ha nem felváltva töltjük fel az örökké leengedni látszó kutat, egy ember kevés lesz hozzá végül. Elapad.

Most nem apadt el. Most én apasztom el. Mert tudom-látom milyen nehéz egyedül kutat tölteni. S tudom, hogy minnél több vizet töltök bele egyedül, annál több folyik el- ki a semmibe. Vagy a Semmi-nek nevezett Végtelenbe... Talán, ha ketten töltenénk, lenne rá egy parányi esély, hogy, ha lassan is, de elkezdjen telítődni ezen kút.

Cseppenként növekedni. Cseppenként többé válni.

KisHerceg idézetet idéztem az elküldött szöveges üzenetemben.

Ha megszelidítesz valakit, vagy valamit, gondoznod kell... Mert nélküled elpusztul. Vagy, újra tüskésedik, s legközelebb már nem hagyja, hogy a tüskéit levágd, s újra megpróbáld neki elmagyarázni,hogy Te csak óvod majd.

Példáloznom kéne, de hogyan? Talán így: Tüskés a vadgesztenye héja, mint tudjuk. Vegyük úgy, hogy minden benne rejlő "gesztenye babának" lelke van. Kicsi. A héja nélkül védtelen. S Te leszeded a fáról a még tüskés élő "testet", meghámozod. A szemed elé kerül egy általad megszelidített, tüskéstelenített lény. Aki megpillant, s mosolyodat látva bízik benned. Aztán, kijátszottad magad, leteszed a földre, a fűbe, ott hagyod. Ahogy távolodsz, ahogy messzebbre és messzebbre jutsz, úgy telik az idő. Ez a kicsi lény éhes lesz, fáradt, fázik, védtelen. Hiába van a héja mellette. Hiába van a héja, mely tüskés, mely oltalmazó nem messze tőle... Nem éri el. S a héja már halott. Már nem a része. Már nem tudja védeni. Lassan elpusztul. Elporlad, földdel lesz egyenlővé.

Ha nem kerül elő másik oltalmazó kéz. Ha nem kerül elő egy olyan emberi kéz, aki nem a legördölű vércseppen siránkozik,mely az ujjából fakad, miután megprobálta vissza eröltetni a héját a védtelen lényre.

Hanem, tüskékkel teli, sebes tenyérrel is addig ügyködik, míg a védtelen védelem alatt nem lesz újra.

 Emberi kapcsolatok jönnek, mennek. Van, akit megkell szelidíteni. Van, akit nem lehet megszelidíteni. Soha, mert nem hagyja. Vagy van olyan, akit megszelidítenek, de érezve a nem törődömséget megvadul. Újra, és újra.

  Ilyen vagyok én, egy betörhetetlen vadló. Ilyen vagyok én: egy megszelidítettnek hitt vadló. Aki igényli,hogy etessék,ha éhes. Bírja élelem nélkül egy darabig, de víz nélkül szomjan hal. Semmivé lesz.

Ahogy az a kút is, amit egyedül töltögettem. Egy ideig-óráig. Jelen esetben óráig.

Hogy sajnálom-e? Igen. Mérhetetlenül. De tehetek mást? Nem. A Szeretet győz. S néha a Szeretettel együtt a távolság is.

Talán így a jó. Így a helyes. Így ér valamit.

Dobozba rakni, becsomagolni, leragasztani, talán alkoholos filccel egy mosolyt rajzolni rá, mellé írni apró betűkkel,hogy "Azért köszönök mindent..." S feltenni a megtelhetetlen polc tetejére. Ahol már van doboz. S ahova kerül is majd még, hiszen az Élet ilyen.

Emberek jönnek - mennek...

Ahogy néha a kartondobozok is.

Zsebi.

Nem! Nem győzhet a gonosz, a rossz, az álszent, a képmutató. -Ezerszer fogadtam meg.

Ha a rossz fegyverekkel is, de tudom, hogy mindig a Jó oldalán harcoltam.

A Jó? Nem. Az igazság csorbíthatatlan oldalán.

Beleköthetünk: Kinek mi az igazság? Dobálózhatnék azon mondattal,mely mára kemény közhellyé vált a világban: Minden relatív.

De nem teszem. Hiszen az igazság valami olyasmi, ami összekapcsolja a lelked az agyaddal. Valami olyasmi, amit csak az egyik- vagy másik érzékszerveddel nem érthetsz meg, nem tudhatsz.

Az Igaz, nagybetűs Igazságot belül mindenki tudja. Akkor is,ha nem hajlandó elfogadni, és a saját érdeke szerint állítja be. Ezzel hazudva önmagának,és másoknak is.

Az elmúlt napok pofonjai tökéletes példák arra, mely szerint nem kell bizonygatni senkinek Semmit.

Elég, ha Te magad tudod, hogy a létező leghelyesebben jártál el.

Meghagyva másnak, másoknak azt a kínszenvedést, hogy örlődjenek azon, hogy Te megingathatatlan vagy. Hosszú távon legalábbis biztos.

A kezdeti bizonytalanságot, "nem értem"-et felváltja idővel úgyis a biztos.

Ha elég erős vagy hozzá.

És órák, napok, hetek múlva Téged igazolnak majd a tények.

Hiszen mindig a Szeretet, és az Igazság győz.

A Gyűlölet, Igazságtalanság utat vághat magának a legsűrűbb, legmérgezőbb dzsungelekben is, de idővel mindenki megérti: Hiába a hatalom,ha jóság nincs benne.

Ahogy maszkot sem viselhetsz életed végéig,mert elkopik,eltörik, lehullik: láttatni engedve azt,ami valójában vagy.

Nem könnyű kimenni az utcára festék, maszk nélkül. Induljunk ki egy egyszerű hétköznapból. Hiszen sebezhetőséged kézzel foghatóvá válik.

Egy vastagon kent maszkban sem az igazi útra kelni, hiszen aki akar, átlát rajta,ha idővel is. Hiszen a belső nem palástolható, nem zárható ki- vagy be. Beléd.

Minden mozdulatod azt tükrözi aki vagy.

A szavak jelentéktelenek az esetek- vagy komolyabb helyzetek nagy többségében.

Mondani bárki bármit mondhat.

Sajnos a szavak sokszor hazugok.

A két nappal ezelötti este is tökéletes példa erre.

Kimondott, hazug szavak agyon díszített csokrát adták kezembe. Úgy, hogy akkor már mások szembesítettek a valóval. Kétlem,hogy több különböző világ "hazudná össze ugyanazt."

Nem, nem bánom. Muszáj volt megtanulnom. Eddig is tudtam, de most már érzem is.

 S talán ezzel együtt használni is megtanulom mindezt majd, a való életben.

Tegnap volt egy nagyon kellemes beszélgetésem, ami segített vissza adni a hitemet saját magamba. Segített megértenem, hogyha lángoló békák is hullanak az égből, muszáj megmaradnom annak, aki vagyok.

Mert ez a Valaki nem egy rossz lélek.

Muszáj megmaradnom ennek a Valakinek, aki hamar átlát helyzeteket, erős, megingathatatlan. Közben gyermeki.

Azon erőkkel,é s negatív erőkkel szemben, akik pusztítják el ezt a világot.

Hiszen mindig Ők lesznek többen, de talán mi kevesen leszünk az erősebbek.

Hiszen a Szeretet a Jóban rejlik csak...

Angyal

Lelkem zavaros tengerként háborog.

Agyamban káosz uralja a helyet.

A testem? A testem, mint roncs alkoholista teste, remeg.

Arcomon könnyek folynak végig. Tiszta, ezüst könnyek égetnek a padlóba silány virág mintát.

Mondható válasz falnak. Mondható golyóálló mellénynek. Talán sorolható azon hajszálak közé, amelyek barnitják az őszülő hajamat.

Az elmúlt hetekben sok helyen fulladtam bele majdnem abba a szférába, ami övezett.

Sokszor álltam térdig a sárban. Nem értve azt, miért kerültem bele.

Az, hogy magamat hibáztassam-ezen túl vagyok már. Megértetten azt, amit kevesen értenek:

Az az ember, aki nem képes foglalkozni a saját problémájával, s akinek muszáj problémákat generálnia mások köré ahhoz, hogy érezhesse : "Igen, életben van.", azt messziről kerülnöm kell.

Hiénák legaljasabb fajtája. S nem győzheted le. Mert nincs Benned annyi rossz indulat. Nem győzheted le, mert nem vagy olyan sebzett, hogy a szintjére süllyedj.

Most keményen dolgozom. Dolgozom azon, hogy az iránta érzett dühöt, gyűlöletet szánalommá konvertáljam.

Dolgoztam azon is egy ideig, hogy megértsem: Mire jó neki? Egy felnőtt embernek. Akinek lehetne boldog családi élete, biztos jelene, céljai.

De megértették velem: Ha értem majd, hogy miért teszi, akkor az már az első jele annak, hogy hozzá hasonlulok. Az első jele annak, hogy kezdek azzá válni, ami Ő maga.

Nem kockáztathatom meg. Inkább maradok az emberek szemében buta. Legalábbis ebben a szférában. Talán jobb, ha úgy gondolják: Lerághatják a húst a csontomról, úgy, hogy közben folyik a szájukból a vérem. S arcukon mosoly.

Nem kell tudniuk, hogy megsebeztek csak: De nem haltam bele.

Vagy, ha kicsit bele haltam is: Feltámadok. Főnix madárnak születtem, olyannak, aki elég, mert elégetik... De poraiból feltámad, és tovább küzd azért, amiért érdemes:

Jónak megmaradni egy gonosz világban.

Győzködtek,hogy maradjak, aludjak valamelyiküknél.

De rémültebb voltam annál,minthogy akárkhez is felmenjek. Biztonságot akartam. Aludni akartam. Nem gondolkodni, nyugodtan egy meleg lakásba álomra hajtani a fejemet.

Nem nagy kérések, mégis: Még az apróságok sem mindig teljesülnek.

Négy körül magamra hagytak, bizonygattam,hogy egyedül is megleszek, 20 perc,és itt az első metró.

Amint leléptek, a megnyugvó lelkem ismét háborgott.

Újra elkezdtem félni, bár, ez már más fajta félelem volt.

A kimerültség ötvözödött a félelemmel.

Éreztem,hogy félek,de nem volt energiám belegondolni, hogy m8i történhet velem kinnt, éjjel, nőként a nyílt utcán.

Egy negyven körüli pasi jött ki a metróhoz, mozgásán látszott,minden reggel igy indit.

Dohányzott.

Néztem,néztem,hosszasan.

"Willst du auch enie?"-Kérdezte kedvesen. (kérsz te is egyet?)

Félve bólintottam. Adott 5 szálat, látta, érezte rajtam,hogy szükségem van rá.

A metró érkezéséig számitott 10 percben négy szálat elszivtam.

Végül felszálltunk.

Nem tudtam hova menjek.

A Dom tünt a legokosabb ötletnek. Ott még hajnalban is vannak. Ha nem is sokan.

Aztán ott a Bahnhoffs mission,s talán André dolgozik ma, 6-tól.

A metro csiga lassan haladt, talán igy jelezte a szerelvény,és a soför is, hogy bizony, nekik még korán van.

Nekik korán.

Nekem késő.

Aznap éjjel megtanultam igazán félni.

Rettegni.

Tudom, hogy a félelmem nem volt alaptalan. Máig sem az.

Ahogy azt is tudom, hogy nem hiába tiltottak tőle azok az emberek, akiknek sokat jelentek.

Elmondták, hogy ismerik 5 éve.

Az én általam átélt éjszakáknál voltak súlyosabb húzásai is.

Talán egyszer megérti majd a FeketePillangó is, hogy miért viszolygok tőle.

Én láthattam azt az arcát,amit senkinek sem kivánok.

Én láttam azt,aki ö valójában. A mesztelen, sötét Őt.

Késöbb is kimutatta a foga fehérjét,

Felhivatta azt az embert, aki felnevelt, hogy öngyilkos akartam lenni. Felhivta egy jó barátom, hogy öngyilkos lettem. Gyógyszerek,penge.

Megigérte, hogy kísérteni fog, életem végéig.

Ha velem nem is, de majd Dórival haza jön. Hogy ott legyen,ahol én.

Tartotta az igéretét.

Utánam küldték a naplóját hetekkel ezelött, ami rongyosra olvasva fekszik a szekrényemen.

Minden leírt szava beteg elméjét tükrözi.

Volt páratok kezében, barátaim.

Kerekedő szemetek, elakadó lélegzetetek, egy elrebegett: "Ez tényleg beteg"- mondatotok máig visszhangzik a füleimben.

Talán vissza megyek.

Az a talán egyre biztosabb.

Hátra hagyva mindenemet: Biztonságot jelentő otthonomat. Két imádott háziállatomat, titeket, barátaim, a szeretteimet.

Mert talán utánam jön. Talán.

Igyekszem a lehető leghamarabb lépni.

Itthon bánthat: A szeretteimen keresztül.

Ott fegyvertelen.

Túl nagy, átláthatatlan, bonyolult világ Köln ahhoz, hogy lépni tudjon.

S talán nem lesz késő.

Csak sok a talán: Nagy a kockázat.

Jogos, amikor azt mondjátok, hagyjd a FeketePillangót. Azt kapja, amit érdemel.

Jogosnak tünik,amikor azt mondjátok: Lesznek ennél nagyobb pofonok is, amit kap majd. Tőle. Talán lesz olyan is, amiből többet nem kel fel.

Tudom. Érzem. Megmondom. Nem kell sokat várni majd.

Megkapja azt, ami elcsúfítja majd.

Aztán egyszer kap egy olyat is, amiből nem kel fel majd.

Tudom, hogy mit gondoltok. Tudom, hogy tudjátok, hogy igazam van.

Tudom, hogy tudjátok, hogy átlátom. Mint a szitát.

Hasonló helyzetekben keveset tévedtem még.

Most sem félek attól, hogy tévednék.

Csak remélem, hogy igen.

De valami bennt, legbelül azt súgja: Angyal, nemsokára vér folyik majd. Alig pár hét leforgása múlva. Talán 3-4...

De nem hagyhatom. Értsétek meg.

Te is, Keresztanya.

Nem tehetem meg.

Magam miatt sem. Több ember jelenlétében rám is kezet emelt.

Pár napja. Hátulról csapódva.

S ha egyszer megtette, többször is megfogja.

Ismersz. Ismered a lelkemet, az agyamat. Te ismersz olyannak,amilyen valójában vagyok.

Minden jóval, rosszal együtt.

És tudom,hogy bízol bennem.

Érzem.

Egy valamit nem felejtek el:

2+2=6.

Két lábnyom az enyém.

Kettő azé, aki kísér.

S két homokba, betonba, linoleum padlóba égetett lábnyom Istené.

Van, de nem látjuk.

Látjuk, de valahogy "nincs".

Bonyolult világ.

Bonyolult gépekkel benne.

De szerethető.

Addig, amig nem késő...

 Amíg... Tényleg Nem késő...

Angyal

Nem értettem, hogy hova tüntethette. És miért.

A félelem csak nőtt bennem. Talán ösztönösen van úgy, hogy minnél jobban fél az ember, annál tisztábban gondolkodik. Körbe jártam a lakást, a fürdötől a konyháig, nappalin át, de nem találtam sehol a kimosott, megszárított ruhákat.

Hirtelen az erkély jutott eszembe. Hátha kirakta oda. Hátha. Hátha...

Talán csak önnyugtatás volt. Kinéztem, óvatosan.

Egy-egy darab tényleg ott hevert az erkély kövén. Tudtam, hogy kikéne néznem a korláton. Tudtam, hogy a válaszra már tudom a választ.

Tudom hol van mindaz, amit kimostam, mindaz, ami fontos volt. Nekem. És a FeketePillangónak.

Óvatosan oda léptem a korláthoz. Ügyelve minden apró neszre, amit hallok. Pokolian oda figyelve arra, hogy a hátam mögött mi zajlik.

Kiszámíthatatlan, beteg emberrel voltam egy légtérben. Bármelyik pillanatban mögém léphetett volna. Elég lett volna egy erősebb lökés.

Kinéztem. Árnyék és fény váltakozott a kertben pislákoló apró lámpák körében.

Ijesztő fényt vetve arra, ami lennt, öt emelettel lejjebb volt látható:

Minden kimosott ruhanemü a földön hevert. Szanaszét.

A füben, sárban.

Vér helyett valami rettenet csordogált ereimben.

Óvatosan, a látványtól még mindig kábultan léptem vissza a nappaliba.

Adrenalin, félelem, iszonyat, rettenet, fájdalom, és ezer miért körőzött testemben.

Lehajoltam, felvettem a polót a földről. Nedves volt, de ösztönösen megszagoltam.

Nem tévedtem: Vizelet szaga volt.

Ugyan olyan szag, mint amilyen szaga a másik kezemben tartott rövid nadrágnak volt.

Lehúgyozta a cuccainkat, és kibaszta. Az ötödik emeleti erkélyről.

Lépnem kellett. Tudtam. Gyorsan.

A lehető leghalkabban kihúztam az ajtón, átcsengettem a szomszéd bácsihoz, Andreashoz.

70 körüli alkoholista ember, de eddig számíthattam rá.

Kivéve amikor Danielről volt szó. Gyülölte. Mert kifosztotta évekkel ezelött.

Nagy sokára kinyitotta az ajtaját, kába fejjel. berontottam a nappalijába, megsem várva, hogy hellyel kináljon, vagy akárcsak megkérdezze,hogy miért zavarom negyed kettökor hajnalban, elkezdtem eldarálni mindazt, ami történt.

Csak ismételgettem, hogy Daniel megbolondult, rettegek tőle, segitsen, nem akarom, hogy bántson.

Ennyi volt a reakciója:

"Ich hasse Daniel. Er ist krank im Kopf. Ich glaube, das du von ihr angst hast, aber ich habe mit euch gar nichts zu tun."

(Gyülölöm Danielt,   beteg az elméje. Elhiszem,hogy félsz,de nincs dolgom veletek.)

Was?...Micsoda?! kérdeztem vissza töle. Aztán  a tekintetem a padlóra vándorolt.

Jobb oldalán egy üres boros üveg, amolyan kannás bor, bal oldalán egy fegyver.

Ránéztem. A hideg tekintete, a sokkos állapotom azt parancsolta nekem, hogy azonnal álljak fel, tünjek el. Mielött nagyobb baj lenne.

Mint egy rossz horror filmben. A lakásba , ahol meghuzhattam magam, egy elmebeteg állat várt, itt, ahova segitségért siettem, szintén egy ittas, másik elmebeteg karjaiba rohantam.

Felálltam, kirohantam,ajtót becsukva magam mögött.

Vissza rohantam abba a lakásba, ahonnan menekülni akartam. Halkas összeszedegettem a legfontosabb dolgokat, meg egy utazó táskát, és kiosontam, behúzva az ajtót magam mögött.

Elkezdtem lerohanni a lépcső házban. A második emeletnél megkellett állnom. Nyilt egy ajtó. Az utazótáskát ott hagyva a lépcsö fordulóban ugrottam be egy ajtó mélyedésbe.

Lélegzet vissza folytva vártam a sorsomat.

Vagy...Vagy...Esetleg vagy. Vagy nem vesz észre, és utánam rohan le,akkor nyerhetek időt, vagy megáll,körbe néz, ha mázlim van nem vesz észre,és felmegy, vagy észrevesz. És azt tesz velem,amit akar.

Ilyen állaotban minden kitelhet tőle, tudtam.

Bíztam benne, hogy van annyira pszichopata, és dühös, hogy megúszom,mert nem talál,vissza megy fel,és onnan nézi végig,hogy mi lesz a sorsom.

Mázlim lett. Vissza fordult,miután a táskát átnézte.

Amint hallottam,hogy a léptek megszünnek,ajtó csukódik, lerohantam, a földszinti hátsó ajtón ki.

Akkor éreztem igazán,mi az,hogy szabadnak lenni. Akkor éreztem igazán,mi az,hogy örülni az életnek,akkor is,ha nagyon jól tudtam: Messze még a vége. Utánam eredhet, ha fenntröl meglát.

Rohantam,rohantam, ki az egyenes útra, ész nélkül, ziláltan.

Arra mászkált két 15-16 körüli fiú, látásból ismertem őket.

Intettek. Oda rohantam, melléjük érve ledobtam a táskát, leguggoltam, és éktelen zokogás tört fel belőlem.

Fájt minden mozzanat. Fájt minden szó. Fájt minden érzés, örültem,hogy élek, de rettenetesen féltem.

Lehajolt hozzám a kisebbik, adott egy zsebkendőt, megsimogatta a vállamat, és kérdezte, hogy mi történt, mitől vagyok ilyen rémült. És mit csinálok lányként éjszaka az utcán,egy táskával.

Próbáltam elmagyarázni azt,ami történt.

Nem tudom hogyan,de megértették a lényeget.

Az egyik ott maradt velem,a másik fel szólt az apjának kapucsengőn, hogy jöjjön le azonnal.

Közben a házban lakó barátok  sorba kapcsoltak villanyt, jöttek le, kináltak meg innivalóval, étellel, zsebkendővel.

Kiderült, hogy látták,amint kidobálta a cuccainkat, örjöngve. Nem sokkal fél egy után,éjjel.

"Niki du bist meine!!!!!" Ezt üvöltötte közben. (Niki, te az enyém vagy!!!!"

Az apa ismerte Danielt. Helmutot is, akinek a lakásában történt minden. Kihívta a rendöröket.

A rendöröknek nem volt ismeretlen a helyzet. Daniellel voltak már hasonló problémák. Csak az néhol testi sértéssel párosult.

Az egyik rendörnő hátra jött velem, segitett összeszedni a ruhákat, nyugtatott. A másik közben jegyzőkönyvet vett, kikérdezte a többieket,hogy ki mit látott, a harmadik nyomozó meg felment az emeletre, ahol dörömbölt,rugdosta az ajtót, de nem nyitotta ki senki.

Megigérték,hogy házkutatási paranccsal  vissza jönnek reggel,az ügyészt nem ébresztik ezért fel.

Miután elmentek, kikisértek a metróhoz. Hajnali fél négy volt.

Remegve könyörögtem egy szál cigarettáért, hiszen azt is elvette tölem Daniel.

Igen, blog.

Ma újra.

Zenével aláfestve, háborgó érzelmekkel.

Mesélni valóm akad bőven.

Sok minden történt, mégis, valahol megmaradtam ugyan annak az embernek,aki voltam.

Még mindig küzdök.

Ugyan olyan akaraterővel, mint Kinnt.

Kinnt, idegenben.

Vagy talán kevésbé?

Sok idő elteltével ma érzem igazán, hogy hiányzik a kinnt töltött idő.

Az akkor vánszorgó percek, ma repdeső pillanatoknak tünnek.

Igen, jól halljátok. Tényleg hiányzik.

Nem szűnt meg az a mocsok, ami kinnt kisért.

Hittem abban, naiv módon, hogyha haza térek, minden más lesz.

Minden szebben folytatódik,mint kinnt.

Azt hittem,hogy nincs lejjebb.

Tévedtem. De hát emberi dolog tévedni,ezt tudjuk.

Talán kinnt biztonságban érezném magam.

Burokban.

Ellenben a nyári akcióval,most egyedül mennék ki.

Végleg.

Ami ott kinnt történt, ami ott kinnt kisértett, utánam jött- a hazámba. Utcámba. Az aurámba.

Vajon milyen lehet úgy ki utazni,hogy egyedül?

Rosszabb nem lehetne, mint ahogy ez sikerült.

Akkor is,ha rengeteg mindent megtanultam.

Sok mindenkit ismertem meg, vagy ki.

Sok mindenkinek tartozom köszönettel. Sok mindenért.

Azoknak, akik mellettem álltak.

Akik segitettek. Akik úgy vigyáztak rám, támogattak, hogy nem lett volna feladatuk.

Mondhatták volna, hogy én kerestem a bajt. Én indultam ki ész nélkül, bízva. Naiv módon minden erőt az emberekbe vetett hitbe elfecsérelve.

Hosszú volna a sor, most leírni mindenkit.

Kinek köszönhetek,és mit.

Lesz alkalmatok elolvasni, abban az irományban,ami lázasan íródik.

Mindennel benne.

"Szajháknak áll a világ- avagy 2+2=6. "

Címnek találó.

Legalábbis úgy gondolom.

Nevetek magamon.

Vágyom ki.

Nem hittem volna, hogy valaha leírom ezt.

Hiszen nem a hely tehet arról, hogy kinnt nekem milyen volt.

Nem azok az emberek tehetnek arról, akik segitettek, hogy az élmény olyan volt,amilyen.

Ők nem bántottak.

Akik bántottak, azok itthon vannak.

Már.

A haza érkezésem után napokkal haza értek ők is.

Talán 10 nap csúszással.

Akitől félek, az itthon van.

Aki megalázott, ott hagyott, az s itthon van.

Haza hozta azt, akiről pontosan tudja, hogy nem lett volna szabad.

Haza hozta azt az embert, akiről pontosan tudja: Rettegek tőle.

Aki ismer is egy picit, az pontosan tudja, ok nélkül nem félek.

Ok nélkül nem viszolygok.

Ok nélkül nem vagyok sebezhető.

Sok sár van mögöttem. Elöttem is.

Huszonkét éves fejjel mondhatom,hosszú út áll mögöttem.

Ember ismeretem akad, még akkor is,ha naív módon próbálok hinni abban, hogy az emberek jók.

(Pedig milyen férgek tudnak lenni...)

Pár napja igy fogalmazta meg egy számomra kedves ember, akire felnézek, tisztán látása miatt, és azért,mert hosszú évtizedek óta emberekkel dolgozik:

-Kislány, Te csak jobban átlátsz a szitán,mint kéne. Nagyon jó a bele érző képességed. Tudod, hogy mi történhet. Az agyad és a szived egyszerre dobban.

Aláírta,hogy nem hiába félek.

Nőt megütni.

Mielött mondhatták volna tudtam.

Akikkel beszélgettem,azok ezzel tisztában vannak.

Hitetlenkedve álltak elöttem: "Nem hiszem,hogy megütné. Miért bántaná? Dórinak erre volna szüksége? Ááá, ebben az emberben nincs ennyi. Ez nem rossz ember, ettől nem kell félni. "

S lám-lám....

Mára 6 ember tudja igazolni.  Felnőtt emberek.

Saját szemükkel látták.

Lassan beigazolódik minden szavam.

Csak nehogy késő legyen.

Irományomban erről is irok. Még magam számára is rejtély, hogy tudok ilyen gyülölettel fordulni valaki felé. Talán nem gyülölet. Félelem.

Azon kivül természetesen, hogy én kaptam abból az arcából,ami emberinek nem nevezhető.

Igen, kinnt. Egyedül hagyva, kiszolgáltatva. Egy borzalmas este főzödik a nevéhez.

Napokkal elötte kezdett leesni a tantusz, hogy baj van. Nem hiába húztam a határokat olyan nagyon. Igazán közel soha nem engedtem. Sírni látott. Nevetni is. Kétségbeesetten keresni azt a felnöttet, akivel kimentem, ezt is látta belőlem. Látott megijedni. Látott felszabadultan. Látott tépett lélekkel, vérző szivvel. Látott örülni. Sok mindent látott belőlem, de ezt csak "látta". Adtam,de mégsem. Adtam ? Nem. Talán "elvette".

Az ember nem tudja meghazudtolni önmagát. Heteken át. Nem lehet. Tudom,hogy nem. Az maszk a porba hullott. Az enyém. Majd az övé is. Azon a végzetes estén.

Mikor szikrázó tekintettel, gyülölettel magában,  ördögi kacajt hallatva, elborult aggyal ott hagyott internetezni a kávézóban. Csak azért, mert én akartam menni még egy kört. Rá akartam szánni egy órát még arra, hiába volt késő, hogy menjünk megkeresni azt,akivel kiutaztam. Dacolva a hideggel. Dacolva a fáradtsággal. Dacolva azzal, hogy elmúlt már 23 óra is. Tartozom a családjának ennyivel. Tudtam. Ígéretet tettem.

Elötte való este, mivel az egyik ismerősének kéglijében laktunk, megkérte, hogy hagy aludhasson mellettem. Az ágyon. Volt kanapé. Ágy. Szék. Fotel. Szönyeg. Miért az én ágyamban akart aludni, velem?! Nemet mondtam. Naná, hogy nemet mondtam.

Miért? Nem tudom. Talán ha akkor igent mondok, ma nem lenne mindaz, ami körül övez. Talán ha igent mondok, nem lett volna az utána következő éjszaka, ami pokolira fordult. Talán nem nyúl újra kőkemény drogokhoz, alkoholhoz. Talán nem látom meg benne mindazt, aki ő valójában: Egy elmebeteg "állat".

Hajnali egykor szólt az internetkávézó vezetője, hogy már menne... És, hogy egy hosszú hajú alak vár a bejárat elött.

Már akkor éreztem. Éreztem a bajt. Bennt, még a gép elött ülve éreztem a gyülöletet. A haragot, a félelmet. Féltem. Nem tudom miért. Mára igazolódott, hogy joggal.

Keresztanya, aznap éjjel beszélgettünk is, azon az internet portálon,ahol szoktunk.

Idegesen indult, de megnyugodtam,mert ott voltál. Aztán eltüntél,leszállt az éjjel,és vissza csöppentem a zord valóságba. Kinnt várt, Ő. Daniel. Elköszöntem bennt, kimentem. A tekintetén elöször megütköztem. Utána igyekeztem nem rá nézni.Talán érezte, hogy félek tőle. Talán érezte, hogy rettegek tőle. Talán tudta,hogy átlátom. Nem a szememmel: A lelkemmel. Az agyammal.

Hajtogatta haza felé, hogy beszéljük meg, azt ami történt ma. Éreztem a hangnemén, hogy ideges. Hogy a józan paraszt esze helyén valami egészen más van.

Hárítottam, abban reménykedve, hogy holnapra kialussza magát. Dőlt belőle a pia szag. Ruhája bevette a Hasis szagát. Tudod milyen vagyok: Jópofizni nem tudok. Érződhetett rajtam, mindaz, ami zajlott bennem.

Lépdestem mellette, s reméltem,hogy megérti,holnap akarok csak beszélni erről az estéről.

Érezhette, hogy már az járt a fejemben, hogy, hogy lógok meg. Hol alszom holnaptól, hogy léptetem ki az életemből azután, hogy az igazi arcát láttam.

A lépcsöházban elöre rohant.Én lassan lépdeltem felfelé. Szívem szerint világgá rohantam volna. Az utcán is aludtam volna, csak ne kelljen akkor, és ott lennem. Ne kelljen vele egy levegőt szívnom. Ne kelljen igy félnem tőle.A kulcs nála volt, kinyitotta az ajtót. Áram nem volt az egész lakásban. Kikapcsolták. Helmut, az öreg hippi, akinek mai napig is hálával tartozom, nem fizette be a számlát időben.

Nem, nem aludt otthon aznap éjjel. Az első éjszaka volt, hogy távol maradt. Meg is történt a baj. Felértünk, bementem a nappaliba, gyertyát keresve, vagy mécsest. Egy apró pislákolt. Daniel bezárkózott a szobába. A másikba.

Elhatároztam, hogy össze szedem a cuccainkat, és amilyen gyorsasággal csak lehet, lelépek onnan. Féltem. Sötét volt. Féltem. Danieltől is.

Nő lévén szükséges a tampon használata. Aznap szereztünk egy dobozzal,. felbontatlanul tettem a nappaliban lévő polc rendszerre. Úgy fejmagasságba, hogy megtaláljam.

Össze akartam szedni a legfontosabb dolgokat, hogy elpakolhassam. FeketePillangó pénztárcája, ami nálam maradt,minden iratával benne, az útlevelem, mobilom. néhány fontos ruhanemü, Dórinak,és nekem is.

A tampon volt a második gondolatom. Kerestem a polcon.

Az üres doboza fogadott. Emlékszem az első gondolatomra: "Ki az a beteg ember, aki eltünteti?! Mit kezd vele? Ki járt a házban??"

Csak Daniel és én... Nekünk volt csak kulcsunk, Helmut még kora reggel elment.

Abban a helyzetben, össszekötve az este látott arcát azzal a ténnyel, amit tett, rájöttem, nem alaptalanul óvtak ettől az embertől. Igyekeztem minnél távolabb tartani töle: André (Bahnhoffs m.), Simone, Frank, Az arabok. Mindenki.

Megijedtem, még jobban. Igyekeztem az agyamat tisztán tartani, parancsolni magamnak, hogy maradjak higgadt, halkan pakoljak össze, és menjek át a szomszédhoz. Legyűrve a félelmet elindultam a nappalinak azon sarkába, ahol összehajtogatva hevertek a ruháink, hálózsákaink, hiszen mindent kimostam, kiöblitettem, tisztán, kivasalva szortiroztam, hogy elrakjak egy két fontos ruhadarabot.

A sok összehajtogatott ruha helyett valami egészen más fogadott: Egy-egy összegyürt darab, nedvesen.

Megfagyott az ereimben a vér. Hova tünt a többi? Mit csinált vele? És miért?! Mi történik velem?! Mi a szart keresek én Kölnben?! Legszívesebben orditottam volna. De csak álltam, küszködve a könnyeimmel, mondogatva magamnak, hogy maradjak higgadt, gondolkodjak reálisan. Próbáltam összekötni a dolgokat. Próbáltam magyarázatot találni,miközben cipömböl kibújva, lábujjhegyen közlekedve néztem körben a lakásban, alig pislákoló mécsessel a kezemben.

A fürdö üres... Konyhában sincs semmi, csak a mérhetetlen kosz. (legény lakás volt,látszott.)